Zokoghatnak Madeleine McCann szülei: lezárták az ügyet, azonosították a gyereket

Ez az egész világot felkavarta.

Bár Portugália közkedvelt üdülési célpont, mégis ide köthető a világ egyik legjelentősebb bűnténye, ami ráadásul a mai napig megoldatlan. A kedves kis Madeleine McCann esete már 2007 óta nem hagyja nyugodni a világot. A kislány ugyanis ekkor tűnt el rejtélyes körülmények között a nyaralóból. A család éppen Portugáliában volt nyaralni: az apa és az anya a szállodában hagyta a kis Maddie-t és a testvéreit, majd elmentek a barátaikkal vacsorázni. Mire hazaértek, a hároméves kislánynak csak hűlt helyét találták. Bár az ügy még mindig rejtély és nem lehet tudni a részleteket, abban sajnos már senki nem reménykedik, hogy a kislány valahol életben van. Ennyi év után is nagy erővel keresik a holttestet, és bizony van egy gyanúsított is Christian B. személyében, akiről az egész világ azt feltételezi, hogy ő volt a tettes, azonban semmilyen bizonyítékot nem talált még a rendőrség. De nem csak a kis Maddie az egyetlen, aki eltűnt. 

Maddie ügyének megoldására nagyon sok pénzt költ az angol kormány, ugyanakkor jelentős összeget áldoz rá a portugál és a német költségvetés is. Az eltűnt gyerekek szülei érzései ezzel kapcsolatban vegyesek: örülnek, hogy pénzt áldoznak a gyerek megtalálására, mindazonáltal más eltűnt gyerekre nem szánnak ekkora pénzt. 

1998 márciusában ugyancsak Portugáliából tűnt el Rui Pedro Teixeira Mendonça, akinek az ügye szintén a mai napig rejtély. Ezen a napon ugyanis elbiciklizett édesanyjához, hogy engedélyt kérjen arra, hogy átmenjen 22 éves „barátjához”. Az anyuka ezt megtagadta, ám később a fiú iskolája felhívta, hogy megkérdezzék, Rui miért nem ment a délutáni órájára. Ekkor nagy erőkkel keresni kezdte a rendőrség. 

Hirdetés

Hosszú ideig nem találtak semmi, azonban később elterjedt egy fotó. Egy család az Eurodisney vidámakban szórakozott, és az egyik fotó hátterében feltűnt az eltűnt fiú. Akkor ismét nagy lendületet vett a nyomozás, és abban bízott mindenki, hogy élve előkerül a fiú. Később azonban a hatóság 75 ezer rémisztő fotót talált a Dark Weben gyerekekről, melyből 1263 személyt azonosítottak. Közöttük volt Ruin Pedro is – írja a DailyStar.