Gyászba borult ezen a napon az ország, miután bejelentették a legendás magyar tévés halálát – Mindenkit sokkolt a hír

ppen ezen a napon hunyt el Antal Imre 2008-ban, 72 évesen. Nem túlzás állítani, hogy az egész országot megrázta a legendás humorista halálhíre. Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, színész, érdemes művész, a Magyar Televízió örökös tagja a világ minden szegletében fellépett, számos nemzetközi versenyt megnyert. Országos ismertséget azonban a televíziós pálya hozott számára. Első nagy sikerét a Halló fiúk, halló lányok! műsorvezetőjeként aratta.

A legtöbben valószínűleg a Szeszélyes Évszakok kapcsán ismerik, aminek emblematikus műsorvezetője volt, de több filmben is feltünt.Antal Imrét élete végén daganatos betegséggel két hónapon át a Hospice alapítvány kórházában kezelték. Elhunyta estéjén az MTV és az RTL Klub is emlékműsort sugárzott róla – a művészt mindkét csatorna saját halottjának tekintette.

Hirdetés

2008. április 26-án kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Végakaratát, mely szerint halála után édesanyjának féltve őrzött hamvait is temessék mellé, barátja, Jenei József teljesítette. (Imádott édesanyja hamvvedrét a művész a Damjanich utcai lakásában őrizte, megfogadva, hogy ha egyszer ő is elmegy, a sírban újra együtt lesznek.) – írja a Wikipedia.