Íme egy idegméreg, amitől minden étel finom lesz! Te is eszed, mert jó íze van! Itt a lista – ezekben az ételekben egytől egyig benne van!

“A tünetek hagyományos allergiás reakcióra utalnak, piros foltok a mellkason, fejfájás, hányinger, a vizsgált betegek pedig kivétel nélkül mindig kínai ételt fogyasztottak korábban…”

Amit mindenképp tudnod kell a nátrium glutamátról!

Rettenetes idegméreg, amitől mindennek csodás íze lesz! A kínai konyha európai és amerikai területen való elterjedésével együtt egy új ,,betegség” is megjelent napjainkban, mégpedig a kínai étterem szindróma.,,A tünetek hagyományos allergiás reakcióra utalnak, piros foltok a mellkason, fejfájás, hányinger, a vizsgált betegek pedig kivétel nélkül mindig kínai ételt fogyasztottak korábban…”

Hatása az idegrendszerre:A nátrium-glutamát (E-621) széles körben elterjedt ízfokozó adalékanyag, érdekessége, hogy teljesen íztelen. Ízfokozó hatását úgy éri el, hogy stimulálja az ízlelőbimbókat. Nem az ételre, hanem az agyra hat, de az intenzív íz mellé fizikai tüneteket is kap a gyanútlan fogyasztó.A Na-glutamát felhasználásának gyökerei egészen Japánig nyúlnak vissza. A japánok évezredek óta a tápanyagban gazdag tengeri hínárt használták ízfokozónak, egészen addig, amíg 1908-ban Dr. Kikunae Ikeda sikeresen izolálta a tengeri hínárban lévő ízfokozó anyagot. Ez volt a glutamát. Ezután Dr. Ikeda céget alapított az anyag Na-glutamátként való forgalmazására. Idővel a nyugati világba is eljutott ez a színtelen, szagtalan, gyorsan oldódó kristályos por, ami az íztelen ételek ,,feljavítására” volt hivatott. Az élelmiszeripar kihasználta a nagy lehetőséget, és a jelentős költségcsökkentés reményében minden komolyabb vizsgálat nélkül használni kezdte.Az 1970-es években, amikor a gyorsétkeztetés megkezdte piaci növekedését, a Na-glutamát használata óriási növekedésnek indult az élelmiszerekben. Ma már szinte mindenben megtalálható. A feldolgozott ételek többségében, valamint a gyorséttermi ételek több mint 90%-ban nagy mennyiségben jelenlévő anyaggá vált, levesporok, leveskockák, mártások, konzervek, fűszerkeverékek, fűszer sók, fagyasztott készételek, virslik, felvágottak, szójatermékek, üdítőitalok, burgonya szirmok, snack-ek, stb. elengedhetetlen alkotóeleme lett. Ez az anyag ráadásul függővé tesz bizonyos ételek fogyasztására.Nem véletlen hogy a természetes ízű zöldségek, gyümölcsök nem ízlenek sok gyereknek, annyira hozzászoktak ennek az ízfokozónak az ételekben való jelenlétéhez. A média által közvetített reklámok ínycsiklandó ételei a ,,gondosan válogatott összetevőivel, íz varázslataival, íz rafinériájával”, szintén ezt függőséget erősítik.

Hirdetés

Mi a gond vele?

A Na-glutamát egy neurotoxin, vagyis idegméreg. Tönkre teszi az agysejteket és többek között az agyalapi mirigy által irányított funkciókat. A következő tüneteket okozhatja:migrénes fejfájás, hányinger, hányás, hasmenés, asztmás rohamok, egyensúlyzavarok, mellkasi fájdalmak, erős szívdobogás, gyerekeknél viselkedési zavarok. Jelentkezhetnek allergiás tünetek is: bőrpír, orrfolyás, kiütések. Egyéni érzékenységnek megfelelően van, akinél a legkisebb mennyiség is azonnali reakciót vált ki, van, akinél csendesen a felszín alatt munkálkodik.A gyerekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, mert náluk a vér-agy gát fejletlenebb állapota miatt a mérgező anyagok könnyebben találnak utat az agyba. A legújabb kutatások szerint a Na-glutamát nem egyszerűen csak allergiát okoz, hanem idegi elváltozásokat is így Parkinson-, vagy Alzheimer-kórt. Káros hatásáról már 1968-ban lehetett cikket olvasni egy neves amerikai orvosi lapban, azóta számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát.A glutamát ingerületátvivő aminosav, az agyi neuronok közötti információ átvitelben játszik szerepet. Ma már ismert, hogy a leggyakoribb daganatfajtáknak: mell, prosztata, bőr, vastagbél, tüdő, petefészekrák, valamint a fej és nyaki tumoroknak vannak glutamát receptoraik. Ha ezek a daganatok sok glutamátot választanak ki, sokkal gyorsabban nőnek és terjednek, valamint a szokásos kezelési eljárást is megzavarják.

Minek köszönhető töretlen lendülete?Ahol csillapíthatatlan a profitéhség, ott könnyen eltűnnek a tömeges fogyasztói panaszok és könnyű szőnyeg alá söpörni a kutatási eredményeket. Tény azonban, hogy az emberek zöme érzékenyen reagál a glutamátra. A nyugati orvosi modell nem veszi figyelembe az élelmiszer bevitelt és az élelmiszereken keresztül felhalmozódott kémiai anyagok hatását, ezért sokáig az FAO vagy az EU szakértői elbagatellizálták a jelenséget mondván, nincs tudományos bizonyíték a glutamát egészségügyi kockázatára.A vitatott ízfokozók legújabb megítélése már sokkal szigorúbb.A Független Egészségtanács Fórumában megjelent cikk szerint a glutamát kerülendő, egészségkárosító hatású adalékanyag. Addig is, amíg eltűnik az élelmiszerekből – erre sok esélyt nincs -, figyeljünk az összetevőkre! Ma már sokan tisztában vannak az anyag káros hatásával, ezért a glutamátot cselesen különböző nevek alatt rejtik el az ételek összetevőiben.

Ha ezekkel találkozol, ne vedd meg!E-621, hidrolizált növényi fehérje, élesztő kivonat, autogénezett élesztő, ízfokozók, kalcium kazein, nátrium kazein, texturált fehérjeHa ezeket látod az élelmiszer-címkén, akkor biztos, hogy glutamáttal akarnak megetetni.Az egészség nagyon fontos, ezért figyelni kell arra, hogyan táplálkozol, mit teszel kosaradba, mit adsz tovább gyermekednek.“Csak akkor éri el célját az ismeret, ha megértetted, elfogadtad és változtatsz eddigi szokásaidon”.

Hirdetés

Forrás