Kiderült az igazság Vitray Tamás válásával kapcsolatban

1987-től 2019-ig élt házasságban Vitray Tamás és Kállay Bori. A tévés és a színésznő válásának okai sokáig titokban maradtak, de Vitray Tamás végül őszintén elmondta, mi vezetett el addig.

„Nem tudok hősként szerepelni az ügyben, egyetlenegy volt fontos, hogy minél előbb megoldjam. Mindenen változtatni kellett. Ha valami csak unalmas vagy megszokott, ökör lettem volna ezzel viaskodni. Arra az útra, ami még hátravan, nem lett volna baj, ha minden megszokott, és olyan, ami eddig volt, de a helyzet az, hogy az én esetemben mindez életre-halálra ment. Ha egy házasság eljut idáig, kár keresni a bűnöst. Mind a kettő hibás valamennyire, mindkettő tesz bele. Ennek meg kellett történnie. Valahogy úgy éreztem, máshogy a nyugodt éveimet lopom el. Biztos, hogy hibáztam én is, de amikor azt kellett éreznem, hogy az irántam tanúsított érzelmek valamiért megfogyatkoznak, és eljutottam oda, hogy úgy éreztem, útban vagyok, beláttam, ez nem is nagy baj, mert tudtam, valahol engem keresnek, és várnak rám” – mondta el akkoriban a televízió örökös tagja.

Igaza lett, egy kollégával találta meg a boldogságot, és jelenleg távkapcsolatban alkotnak egy párt. Kállay Bori azonban egyedül él.

forrás

Hirdetés