Ezzel az ismert férfivel randizik Metta a Kőgazdag fiatalok sztárja-Fotók

Egyértelmű, hogy Metta nagyon jól érezte magát a női nem nagy tisztelőjének kikiáltott úriemberrel. Vajon lesz folytatás?

Roppant romantikus jelenetnek lehetnek szemtanúi kedd este a Kőgazdag fiatalok nézői, annak ellenére, hogy a luxus körülmények között élő fiatalok életét bemutató reality-ben eddig leginkább a rongyrázásé és a balhéké volt a főszerep.

Ismert magyar férfivel randizik Metta Fotó: TV2

A keddi adásban a mindig határozott szőke bombázó, Metta az, aki eltölt egy meghitt estét egy étteremben, nem is akárkivel! Bár a csinos lány Árpa Attilánál nem lett végül befutó A Nagy Ő-ben, most nem mással vacsorázik kettesben, mint a női nem egyik legnagyobb tisztelőjével, Schmuck Andorral.

Már az első percben érezhető volt az összhang

Metta az első randevú után elismerően nyilatkozott a Borsnak a hősszerelmes politikusról. Elmondása szerint olyan jól sikerült a vacsora, hogy még az időérzékét is elvesztette, fogalma sem volt, hány óra van, amikor Andorral befejezték a gyümölcssaláta közös elfogyasztását.

Hirdetés

– Rögtön nagy volt köztünk az egyetértés, mindketten úgy gondoltuk ugyanis, hogy egy komolyabb vacsora elfogyasztása akár kellemetlen pillanatokat is eredményezhet. Mi van például, ha véletlenül leesszük magunkat vagy a fogunk közé szorul egy darab hús? Valljuk be, ez nem túl vonzó. Ezért csak gyümölcssalátát ettünk, ami mellé én elkortyoltam egy pohár uborkás limonádét. Nagyon tetszett, hogy Andor annyira nyitott, semmilyen elvárása vagy prekoncepciója nem volt velem kapcsolatban. Azt egyelőre nem árulhatom el, hogy pontosan hogy váltunk el, de az biztos, hogy egy nagyon tartalmas estét töltöttünk együtt

– árulta el a Borsnak Metta.

Metta és Andor teljesen kizárták a külvilágot Fotó: TV2

Andor meglepődött a felkérésen

Tisztelet Társaságának elnöke nem tagadta, igencsak megdöbbent a lehetőségen, de mivel egy nagyon szép nőnek tartja Mettát, nem mondhatott nemet.

– Megmondom őszintén, erre nem számítottam, de kár tagadni: Metta egy igen szemrevaló teremtés, nekem pedig nincs semmi vesztenivalóm. A randipartnerem nagyon csinos volt, minden ment, mint a karikacsapás

Hirdetés

– nevetett Andor, aki nemrég eldöntötte, könyvet ír a furcsán végződő Tinder-randijairól.

Metta és Andor vidám hangulatban szelfiztek Fotó: TV2

Ha érdekel, hogy alakul pontosan a randi, nézd a TV2-t kedd este 22:25-től!

Borsonline.hu