Felgyújtotta magát egy nő Pécsett: percekig lángolt, diákok próbálták eloltani a kabátjukkal – Sokkoló videó a helyszínről

Vasárnap kora esete fél hét körül egy nő felgyújtotta magát egy parkolóban a pécsi Kodály Központ mögött.

Egy közelben dolgozó személy értesítette a Bama helyi hírportált az esetről. Mint írják, az áldozathoz tűzoltók, rendőrök és két mentő is érkezett. Az információk szerint középiskolás diákok a kabátjukkal próbálták először a lángokat elfojtani, majd a Kodály Központ dolgozói poroltóval igyekeztek segíteni az áldozaton. Nekik végül sikerült megfékezni a lángokat, de a nő súlyos sérüléseket szenvedhetett.

A lap szerint a nő magabiztosan érkezett a közeli áruház felől, a hátsó úthoz, ahol valamilyen gyúlékony anyagot locsolt magára, azt gyújtotta meg, majd percekig égett. A helyszín még késő este is szalaggal volt elkerítve, az út közepén megégett ruhadarabokat, egy elszenesedett női alsóruhát, egy rózsaszín öngyújtót, valamint vérnyomokat, illetve az oltás nyomait lehetett látni.

Az áldozat koráról és indítékairól egyelőre nem lehet tudni és a nő mostani állapotáról is ellentétes információk érkeztek. Az esettel kapcsolatban a rendőrség a következőket közölte a lappal:

A Pécsi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, amelynek részleteiről jogszabály engedélyének hiányában további tájékoztatást nem áll módunkban adni.

Hirdetés