Istenes László megmutatta: így néz ki az új otthona

Istenes László és a felesége három napja költözött be az új otthonukba. A házba még nem sikerült teljesen berendezkedniük, egyelőre bőröndből öltöznek.

 

„Jó itt… nagyon jó… már most nagyon szeretem, pedig egyelőre még káosz van körülöttünk. Jelenleg még dobozból öltözöm, de egyáltalán nem zavar. Tudom, hogy mostantól minden nap egyel rendezettebb lesz körülöttünk minden” – írta a műsorvezető.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pár perc és indulok próbálni, csak előtte még leültem ide egy kávéra. A második éjszakát töltöttük itt az új otthonunkban. Jó itt… nagyon jó… már most nagyon szeretem, pedig egyelőre még káosz van körülöttünk (ez a képen nem látszik, mert ügyesen fotóztam 😉). Jelenleg még dobozból öltözöm, de egyáltalán nem zavar…  tudom, hogy mostantól minden nap egyel rendezettebb lesz körülöttünk minden. Az elmúlt két hét irgalmatlanul kemény volt. Óriásit dolgoztunk családilag. Köszönet és hála a Feleségemnek♥️, aki szinte egyedül csinálta végig az egészet. Persze, ahogy időm engedte én is próbáltam kivenni a részem. Dolgoztam, próbáltam, a köztes időben pedig csomagoltam, pakoltam, dobozoltam, fuvaroztam, rámoltam, cipekedtem. Bevallom minden porcikám fáj, de isten őrizzen attól, hogy bárki azt gondolja panaszkodom. NEM! Nagyon nem. Életem egyik legszebb, legjobb időszakát élem, éljük és most sokadszorra Ismét megérkeztünk… talán ez lesz a végállomás? Nem tudom. Az biztos, hogy gyakorlatilag életünk munkája, lelkünk rezdülése van ebben az épületben. Ez az új otthonunk 🙏🥰 . #otthon #család #újfejezetkezdődik #mindfulness #szombatonegycsodaszépzenéretáncolunk🕺💃

Istenes László (@isteneslaci) által megosztott bejegyzés,

via

Hirdetés

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.