Most érkezett a hír Udvaros Dorottyáról

Bíróság előtt kell felelnie tettéért Udvaros Dorottyának: meglepő, miért vonták felelősségre

Több társával együtt még egy 2021-ben elkövetett tettéért vonták felelősségre a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznőt. Udvaros Dorottya úgy véli, helyesen cselekedett, és sem ő sem társai nem követtek el bűncselekményt. A tárgyalás után elmondta, mit gondol az egész ügyről.

Részt vett a Greenpeace akciójában

Udvaros Dorottya más Greenpeace-aktivistákkal együtt egy állami gigaberuházásnál szedte le a fecskék ellen telepített hálót. A cölöpökre épített házakhoz telepített hálóval azt kívánták megakadályozni, hogy a madarak ott fészket rakjanak. 

Az aktivistákat feljelentették

Az akcióban résztvevő Greenpeace aktivistákat feljelentették. Az ügy addig fajult, hogy bíróság elé is kerültek. Így került a vádlottak közé Udvaros Dorottya is.

Ezzel vádolják az aktivistákat

“A vádlottak és további öt társuk cselekményükkel a Sporton-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. képviselőinek összesen 102.875 forint kárt okoztak” – hangzott el a bírósági tárgyaláson. A 30 milliárdos beruházás ellen a környezetvédők már régóta felemelték a hangjukat, csakúgy mint a helyiek. Félelmeik szerint a környezet rombolásával jár a Fertő-tó partjára tervezett luxusszálloda és a hozzá tartozó sportközpont.

Hirdetés

Hiába tiltakoztak, megkezdődött az építkezés

Az építkezés második üteme minden tiltakozás ellenére elindult. A strand lezárásra került, még a vitorlásokat és a pecásokat is kitiltották. A cölöpökre épített házakat lebontatták a tulajdonosokkal, és még a bontás költségeit is a tulajok fizethették, kártérítést nem kaptak.

Megszólalt Udvaros Dorottya

Bár a bírósági tárgyalás során nem készült róla felvétel, utána az RTL kamerái előtt elmondta a véleményét az ügyről. “Nem követtünk el bűncselekményt” – hangsúlyozta. Ki is fejtette, hogy miért gondolja így.

Ezt mondta a színművésznő

“A bűncselekmény az azt jelenti, hogy én a társadalomra veszélyes cselekedetet hajtok végre. Én szentül hiszem, hogy a társadalomra nézve jó cselekedetet hajtok végre akkor, amikor egy fokozottan védett madár fészkelőhelyét megpróbálom megvédeni” – mondta a riportban.

Szerinte közös érdek a madarak védelme

A Fertő-tónál élő füstifecskék védelme elmondása szerint mindannyiunk érdeke. Az élőhelyük megszüntetése miatt a madarak 5 éven belül eltűnhetnek Magyarországról. Udvaros Dorottya hangsúlyozta azt is, hogy a fecskék eltűnése a mi életünk minőségére is hatással van.

Hirdetés

A vádlottak kitartanak az igazuk mellett

A vádlottak tagadják bűnösségüket. Ennek következtében ősszel tárgyalás kezdődik. A kormány a beruházást felfüggesztette.