Kiderült, Marsi Anikó és Palik László miért vált el: a híradós elárulta az okát

Marsi Anikó május közepén, egy interjúban említette meg, hogy hivatalosan is elváltak Palik Lászlóval. Az egykori tévés házaspár frigyét valójában már hónapokkal ezelőtt felbontotta a bíróság. 

A TV2 híradósa a Best magazinnak arról is beszélt, miért ment tönkre a házasságuk Palikkal. 

Marsi Anikó és Palik László válásának oka

– Egy házasság, ahogyan az enyém is, nem egyik pillanatról a másikra megy tönkre, ennek sok összetevője van.

MI AZT HITTÜK, KONTINENSEKEN ÁTHIDALVA IS TUDJUK MŰKÖDTETNI A KAPCSOLATUNKAT, DE NEM TUDTUK

– vallotta be a 47 éves sztár.

Hirdetés

Marsi Anikó és Palik László 2003-ban Az ország tesztje című tévés IQ-teszt forgatása során ismerkedtek meg egymással közelebbről. 2005-ben házasodtak össze, a következő évben megszületett Vilmos fiuk, akit 2009-ben Vince követett. Évekig éltek Mallorcán, de 2016-ban a TV2 felkérte Marsi Anikót, legyen a Tények műsorvezetője, ekkor előbb ő, majd idővel a családja is hazaköltözött.

2018 decemberében derült ki, hogy Palik László lesz a műsorvezetője a TV2 2019 januárjában induló Exatlon Hungary című extrém vetélkedőjének, amit Dominikán forgattak. Minden évben hónapokat volt távol a családjától. Három évad után, 2021 októberében jelentette be a csatorna, hogy Palik búcsúzik a formációtól.