Most érkezett: Orbán Viktor rendkívüli üzenetet intézett a magyarokhoz

A miniszterelnök közösségi oldalán úgy értékelt, nem egyszerűen egy konfliktus, háború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem egy új szakaszába lépett az európai történelem, beléptünk a háborúk korába.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország próbál kimaradni ebből a konfliktusból, de tudatosítani kell, hogy a frontokon, de a világgazdaságban is háború dúl, melynek része az energiaárak megemelkedése is.

“A háborús infláció és a háborús árak megkérdőjeleznek mindent, amihez hozzászoktunk. Volt egy modern és biztonságos életünk, ennek megvoltak az alapfeltételei egész Európában. Persze volt, aki ügyesebben kormányzott, mások kevésbé, de azért az európai életnek az alapfeltételeit semmi sem kérdőjelezte meg. Most azonban harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk!” – hangsúlyozta.

A kormányfő ezt követően felsorolta az energia-vészhelyzet okán bevezetett hét intézkedést:

Hirdetés

“1. 1,5 milliárd köbméterről 2 milliárd köbméterre növeljük a hazai gázkitermelést.
2. Szijjártó Pétert felhatalmaztam, hogy további gázkészletet szerezzen be.
3. Kiviteli tilalmat rendelünk el az energiahordozókra és a tűzifára.
4. Fokozzuk a szénbányászatot.
5. A Mátrai Erőmű blokkjait minél előbb újraindítjuk.
6. A biztonságos áramellátás érdekében kezdeményezzük a Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbítását.
7. Akik az átlagnál több energiát fogyasztanak, a többletre piaci árat kell fizetniük” – írta.