19 megyére kiadták a riasztást !Pusztító özönvíz ,durva eső,jégeső ,90km/órás szélvihar!

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2022.06.04. szombat éjfélig

REGGEL, DÉLELŐTT

A záporos, zivataros tömbök fokozatosan kelet felé haladnak, a reggeli, délelőtti órák folyamán előbb a Dunától keletre fekvő területekre, majd a Tiszántúlra koncentrálódik a csapadékkal együtt a zivatartevékenység is. A kiterjedtebb csapadékzónák a déli órák környékén hagyhatják el keleti határainkat. Kezdetben a Dunántúl északkeleti, keleti harmadán, a főváros tágabb környezetében, később az Északi-középhegységben, illetve az Alföld északi tájain van esély intenzív zivatarokra is, amelyeket elsősorban felhőszakadás (> 25-30 mm) kísérhet, azonban kisebb eséllyel jégeső (ált. 1-2 cm-t nem meghaladó), illetve erős vagy viharos széllökések is társulhatnak hozzájuk.

DÉLUTÁN, ESTE

Hirdetés

A nagyobb területet is érintő zivatarzónák távozását követően szombat délután a középső és keleti tájakon továbbra is kedvezőek lesznek a feltételek zivatarok kialakulásához, de várhatóan már jóval kisebb számban jöhetnek létre a képződő gomolyfelhőkből. A késő délutáni, esti órákban azonban elsősorban a nyugati megyékben már újra nagyobb valószínűséggel számíthatunk zivatarokra. Ott egy-két hevesebb zivatar is előfordulhat (bár valószínűségük alacsony): ekkor már inkább a nagyobb méretű (akár 2 cm-t elérő, esetleg meghaladó) jég, illetve az átmeneti viharos (> 65-75 km/h) szél lehetnek az elsődleges veszélyes kísérőjelenségek, de ilyenkor is előfordulhat intenzív csapadéktevékenység (rövid idő alatt > 15-25 mm).

(Megj.: A délnyugati, déli határ közelében a napi középhőmérséklet egy-két helyen kis eséllyel megközelítheti a 25 fokot.)

2022.06.04. 05:57 Országos Meteorológiai Szolgálat