MOST ÉRKEZETT – Újabb szigorítások lépnek életbe Magyarországon!

Megszülettek a mától érvényben lévő háborús veszélyhelyzettel kapcsolatos első kormányzati döntések. Ezeket ismertette most a miniszterelnök.

A mai nappal a kormány áttekintette az ország gazdasági helyzetét. A miniszterelnök összegezte: a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul, és mindez együtt drasztikus áremelkedéshez vezet.

– A rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat.

Ráadásul a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk – mondta Orbán a Facebook-videójában. Hozzátette: mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a multik nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert.

Ezért a kormány az alábbi döntéseket hozta:

  • Létrehoz a kormány egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alapot, innen fizetik majd a rezsicsökkentést és a honvédelem megerősítését
  • Kötelezik a bankokat, a biztosítókat és a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és -kereskedő cégeket, a telekommunikációs vállalatokat és légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be
  • Az intézkedések korlátozottak: két évre, 2022-23-ra vonatkoznak.

Akik ebben a háborús helyzetben extraprofitra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket, és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez. Ahogy vállaltuk, a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is megvédjük – emelte ki a miniszterelnök, a részleteket, a számokat pedig a holnapi Kormányinfón ismertetik.

Hirdetés

Tegnap az országgyűlés megszavazta az Alaptörvény tizedik módosítását, amit nem sokkal később Novák Katalin köztársasági elnök is aláírt. Ezután Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy háborús veszélyhelyzet lép életbe Magyarországon, ami mától hivatalosan is érvényben van.