Ebben a pillanatban jött a megrázó gyászhír – Fájó szívvel búcsúzunk…Hatalmas név hagyott itt bennünket

58 éves korában elhunyt Douglas McCarthy, a Nitzer Ebb brit zenekar fékezhetetlen frontembere és fő szövegírója. A zenész számos albumot és slágert adott ki az elmúlt években, ráadásul Magyarországon is többször koncertezett az együttesével. A 2024-es európai turnét viszont már lemondta a rossz egészségi állapota miatt.

A Nitzer Ebb zenekar a közösségi oldalán osztotta meg a közleményt, mely szerint Douglas McCarthy 58 évesen elhunyt.

„Nehéz szívvel, sajnálattal tudatjuk, hogy Douglas McCarthy ma reggel, 2025. június 11-én elhunyt. Kérünk mindenkit, hogy legyen tisztelettel Douglas, a felesége és a családja iránt ebben a nehéz időszakban. Köszönjük a megértésüket, és hamarosan további információkat fogunk megosztani” – állt a posztban, a halála okát nem közölték.

McCarthy saját stílusát röviden úgy jellemezte, hogy „kiabálás és mutogatás”, McCarthy szinte prédikátorszerű volt, ahogy teljes torokból énekelte az erőteljes számaikat, úgy mint a Hearts and Minds című dalukat.

Az együttes lüktető elektronikájával párosuló zenéje jelentős hatással volt olyan előadókra, mint a Nine Inch Nails.

Az Essexben született és nevelkedett McCarthy 10 éves korában találkozott a Nitzer Ebb későbbi dobosával, David Gooday-jel, és 1982-ben barátaival, Bon Harrisszel és Simon Grangerrel megalapították a csapatot. Az olcsó szintetizátorokkal és a „John” névre keresztelt fémdobozon kalapált ütemekkel a csapat fokozatosan összeforrasztotta a hangzásukat, és 1983-ban egy demót adott ki, amelyet két évvel később az Isn’t It Funny How Your Body Works című debütáló kislemez követett.

Ironikusan harcias hangzásukat és esztétikájukat egyesek félreértelmezték…



További részletek ITT olvashat!