
Komoly veszély fenyegeti a parajdi sóbánya környékét, miután a föld felszínén kráterszerű süllyedések jelentek meg. A vízzel teljesen elöntött és május végén végleg lezárt bánya fölött a talaj bármikor beomolhat.
„Az este folyamán a korábbi tíz után további 45 lakóházat evakuáltak a hatóságok” – közölte a Blikknek Bíró Barna Botond, Hargita megye tanácselnöke.
A problémák vasárnap kezdődtek, amikor süllyedést tapasztaltak a Dózsa-bánya fölött. A hatóságok azonnal intézkedtek, elővigyázatosságból tíz házat kiürítettek. Azóta a helyzet csak súlyosbodott: a Korond-patak vize áttörte a bányát védeni próbáló gátakat, és a bánya minden szintjét elöntötte a víz.
„Szombat estétől vasárnap délig három kráter alakú süllyedés keletkezett a bánya tetején, ahol a Korond-patak beömlött a föld alá, ami azt jelzi, hogy omlásveszély fenyeget.” – mondta Bíró Barna Botond.
A veszély mértékének megállapítására több magas rangú tisztviselő is a helyszínre sietett, köztük Bogdan Ivan gazdasági miniszter, Tánczos Barna pénzügyminiszter és Petres Sándor megyei prefektus. A szakértőket arra kérték, hogy dolgozzák ki a lehetséges forgatókönyveket.
„A szakértőket arra kérték, hogy vázolják fel, mekkora terület kerülhet veszélybe a legrosszabb esetben, ha egyszerre omlik be a bánya.”
Ez alapján a hatóságok újabb 45 házat ürítettek ki vasárnap este. A helyszínen ideiglenes gátakat is építettek homokzsákokból, hogy megakadályozzák az esetleges áradást.
A föld alatt már több mint 20 ezer köbméter víz gyűlt össze, és ha a bánya egyetlen nagy omlással beszakad, a hirtelen betörő víz „valóságos cunamit” okozhat – figyelmeztetett a tanácselnök.
„Az omlásveszélyes felszínt folyamatosan monitorozzák, és mérik a víz hőmérsékletét is, hogy időben kiderüljön, ha gázszivárgás történne.” – tette hozzá Bíró Barna Botond.
A gátépítésben önkéntes tűzoltók is segítettek, de jelenleg már nincs szükség további beavatkozásra. Az országos katasztrófavédelem operatív törzse továbbra is a helyszínen tartózkodik.
„A lakosság biztonságban van” – hangsúlyozta a megyei vezető.
Továbbra sem térhetnek vissza otthonaikba azok a helyiek, akiket májusban telepítettek ki a parajdi sóbánya beomlása után – erről Raed Arafat belügyi államtitkár beszélt a helyszínen. Arafat közölte, hogy jelenleg mikroszeizmikus aktivitást figyelnek meg a területen, és a kapott adatok fényében döntenek majd a továbbiakról.
Az országos katasztrófavédelem (IGSU) vezetője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy kétféle szenzort szerelnek fel vasárnaptól a Salrom, azaz az Országos Sóipari Társaság szakemberei. A műszerek segítségével szeretnék megfigyelni a föld alatti változásokat és a beomlások kockázatát.
Csak miután kaptak egy pontos képet, térhet haza az otthonából kitelepített 27 állandó lakó, illetve válik látogathatóvá a többi érintett hétvégi ház.
A mérések több hónapig is eltarthatnak, és ezek révén pontosabban tudják majd előre jelezni az esetleges újabb mozgásokat is. Arafat hozzátette, hogy egyelőre nem tervezik újabb kitelepítések elrendelését, és a veszélyeztetett terület sem bővül.
Az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül Romániába érkezett külföldi szakértők kedden elhagyják Parajdot, de kapcsolatban maradnak a román hatóságokkal. Javaslatukra új technológiával szigetelik a Korond-patak medrét, és két gát is épült a hétvégén, amelyek célja, hogy csökkentsék a víz sebességét és a só bejutását a környező vizekbe.
A Maros megyei prefektúra friss közleménye szerint enyhült a helyzet: a Kis-Küküllő vizének sótartalma csökkent, így az a 16 érintett településen már alkalmas az állatok itatására. Emberi fogyasztásra azonban még mindig nem javasolják, ezért 48 vízosztó pontot működtetnek a 39 ezer fős lakosságnak. Eddig 338 ezer liter vizet biztosítottak az állami tartalékalapból, 218 ezer litert pedig a marosvásárhelyi vízszolgáltatótól kaptak, ezen felül 67 ezer liter víz jutott az állatoknak.
A megyei egészségügyi igazgatóság továbbra is vizsgálja a kutak és források vizét.
A bánya vízbetörése májusban történt, amikor a Korond-patak vize elárasztotta a teljes bányát, beleértve a turisztikai szintet és a legújabb Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya a Székelyföld egyik legismertebb látványossága, amely évente több százezer látogatót vonz, és meghatározó szerepet játszik a környék gazdaságában.
Forrás: infostart.hu