Ezt nem rakta zsebre: Csúnya kritikát kapott Majka a legújabb dala miatt

Majka egy olyan szerzeménnyel állt elő az újévben, ami rendesen felkavarta az állóvizet. Csurran, cseppen című videóklip egy kitalált ország, Bindzsisztán politikai elitjének a bűneit mutatja be, a valósággal való bárminemű egyezés pedig a véletlen műve. A dalt azóta már rengeteg platformon elemezték: politikai szakértők szólaltak meg ezzel kapcsolatban, Magyar Péter, Pottyondy Edina, Puzsér Róbert és Osváth Zsolt is foglalkozott a témával, de még Gyurcsány Ferenc is reagált rá. Majka elmondta, hogy a célja a szórakoztatás, a görbe tükör volt, ám sokak szerint ez egy kritika volt az ország jelenlegi vezetőségéről.

A dalról Nagy Feró, Ábrahám Róbert és Dopeman is elmondta véleményét.

Nagy Feró szerint egész egyszerűen az történt, hogy valaki odasétált Majkához és egy olyan összeget kínált fel neki, amire a rapper nem tudott nemet mondani. Dopeman régóta nincs jó véleménnyel egykori zenésztársáról, most sem fogta vissza magát. Szerinte mindig jövedelmező az aktuálisan hatalmon lévő kormányt szidni, így nem lepődött meg a dalon, ám hozzátette, hogy Majka kiváló anyagi körülmények között él, így a rendszerkritika furcsa tőle.

Ábrahám Róbert szerint Majka közösségi média elérései romlottak, zenei munkássága pedig lecsengőben volt és ezzel szerette volna egy kicsit felrázni a dolgokat.

Hirdetés