Senki sem látta rajta, hogy küzd valamivel. A napokban öngyilkos lett egy tatabányai általános iskolás diák, a rendőrség nyomozást indított az ügyben. Úgy tudni, a tanuló nemrég váltott iskolát. A tanárai és iskolatársai nem értik, hogy miért dobta el az életét a fiatal.
A kemma.hu megkereste a Tatabányai Tankerületi Központot:A Tatabányai Tankerületi Központ is mély megdöbbenéssel áll az eset előtt, ugyanis az igazgató tájékoztatása alapján annak ellenére, hogy az elhunyt diák másfél hónapja érkezett még csak az iskolába, az intézményi közösségbe jól beilleszkedett, tanulótársai is elfogadták. Az ügyben jelenleg is közigazgatási eljárás keretében rendőrségi nyomozás zajlik. A Tankerületi Központ az iskolában dolgozó szociális segítő közreműködését már igénybe vette, de a trauma feldolgozása érdekében pszichológus szakember bevonásával minden segítséget meg kíván adni az intézménynek és a diákoknak.
Van segítség!
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány várja a krízishelyzetbe jutott fiatalok hívását a 116-111-es telefonszámon, előhívószám, vagy körzetszám nélkül. A 24 órás, névtelen, anonim és ingyenes szolgáltatásuk azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is lehetőséget és esélyt adnak a változásra, akik nem tudnak a családjukra, vagy tanáraikra számítani.
Forrás