Óriási balhé a Házasság első látásra műsor miatt! Kitálalt az egyik szereplő, EZT állítja:

Keményen kimondta a véleményét! A Házasság első látásra január 7-én véget ért második évada bővelkedett érzelmi hullámvasutakban, konfliktusokban, könnyekben és drámákban. Bár a résztvevők minden igyekezetükkel azon voltak, hogy megtalálják a boldogságot a párjukkal, és szembenézzenek múltbéli traumáikkal, sokan úgy vélik, túl sok energiát fordítottak arra, hogy a reflektorfényben maradjanak, és saját magukból celebet faragjanak.

A fináléban csupán két pár, Fecső Judit és Szolnoki Szabolcs, valamint Kovács Renáta és Wollner Péter Brumi döntött úgy, hogy kitartanak az esküjük mellett, míg a többiek a válás mellett határoztak. Hogy azóta mi történt velük, nem tudni, de az biztos, hogy a szereplők továbbra is rendszeresen szerepelnek a bulvársajtóban, főként botrányaik, vitáik és egymásnak címzett beszólogatásaik miatt. 

Házasság első látásra Csabi nem tartotta magában a véleményét, már ami a Házasság első látásra 2. évada során látottakat illeti. A műsor szereplők a második évadban Csabi szerint inkább saját magukat fényezték, ahelyett, hogy egy stabil, egészséges párkapcsolat megteremtésére törekedtek volna.

Ez a mostani évad egy botrány volt! Mindenki magát fényezte, én leginkább a tűzoltó Széplaki Zolin és Kovács Renin vettem észre azt, hogy az egész kísérletet és a szereplést egy egoharcnak fogták fel, és próbáltak minél jobban érvényesülni. Szegény Maricát sajnáltam a legjobban, ő egy csinos nő, aki ráadásul értékrendileg is teljesen rendben van, tisztában van önmagával. Ehhez képest a fogdoki férje nagyon méltatlanul viselkedett vele. Tervben is volt, hogy lemegyek hozzá és meglátogatom, pusztán baráti alapon, hogy egy kicsit lelket öntsek belé, de mivel messze lakik, még nem jött össze ez a találkozó
– mesélte a Borsnak Hegedűs Csaba.

Forrás