A Teknős lett az Álarcos énekes második helyezettje, aki alatt Valkusz Milán bújt! Megfagyott a stúdió, amikor… – Szívből gratulálunk neki!

Az izgalom a tetőfokára hágott vasárnap este, amikor is az Álarcos énekes vadiúj évadának döntője került képernyőre. A hetekig tartó tippelgetések után végre kiderült, kiket rejtett az álarc. A Rozmár lett a harmadik, míg a Teknős a második helyezett, így fel kellett fedniük a kilétüket a Jegesmedvét megelőzően. Ön jól tippelt a kilétükkel kapcsolatban? Lapunk is beszámolt róla, hogy vasárnap este startolt el az Álarcos énekes fináléja, ahol már csak a legjobb három rejtőzködőnek volt esélye bizonyítani a nyomozóknak és a stúdió közönségének. Az utolsó adásban kétszer is színpadra léphettek a maszkosok… A sort a Teknős kezdte, majd a Jegesmedve folytatta, végül a Rozmár zárta. Az első kör után a stúdióban szavazhattak a nézők, ám annyi változtatással, hogy idén a nyomozók is telefont kaptak, amellyel beleszólhattak a végeredménybe.Ők lettek a második és harmadik helyezett

Először a Teknős jutott tovább a következő fordulóba, majd a Jegesmedve, így kiderült, hogy a Rozmár lett a harmadik helyezett. Az elmúlt hetekben számos név elhangzott a kilétét illetően, ám végül Sebestyén Balázs és Csobot Adél Gergely Róbertre tippelt, Ráskó Eszter Geszti Pétert mondta, míg Istenes Bence Fluor Tomira voksolt, mint nagy visszatérőre. A leleplezésnél derült fény arra, hogy a kétszeres EMeRTon-díjas színész-énekes, Gergely Róbert volt a maszk alatt.


A Teknős és a Jegesmedve ezután előadtak egy újabb dalt, viszont ezúttal már nem hoztak magukkal extra nyomokat és a nyomozók sem tippelhettek, kik lehetnek a maszkok mögött. A közönség arról döntött, ki legyen a műsor győztese: a Jegesmedve került ki nyertesként, aki Brasch Bence volt. A Teknős leleplezésére is sor került, aki ezüstérmes lett. A jelmez alatt nem más lapult, mint az X-Faktor mentora, Valkusz Milán, akire egy ideje már gyanakodtak a nyomozók.

„Hetek óta tudjuk” – jegyezte meg a műsorvezető, Puskás Peti.

„Evidens volt már egy-kettő dolog. Egész könnyen ki lehetett találni” – véleményezte a leleplezését Milán.