Tóth Gabi és Papp Máté Bence úgy érzi, mostanra talán sikerült leszámolnia az előítéletekkel, amelyek azóta kísérték a kapcsolatukat, amióta az ország megismerte a néptáncost. A pár egyáltalán nem csalódott a Dancing With The Starsból való kiesése miatt, sőt, hálás, amiért idáig versenyben maradt. Nem csalódtak a kiesésük miatt, hálásak, hogy idáig benn maradtak
A páros keményen dolgozott, hogy elnyerje a zsűri és nézők szimpátiáját
Az előző műsorban nagyon sokan szavaztak rájuk, nagy önbizalmat adott nekikAz énekesnő és kedvese, a táncos Papp Máté Bence hétről hétre kőkeményen dolgozott, hogy elnyerje a zsűri és a nézők szimpátiáját. A párosnak nemcsak a zsűri kemény kritikájával kellett szembenéznie a korábbi adásokban, de többen felvetették, hogy nem tisztán a nézői voksoknak köszönhetően menetelt tovább a műsorban. Gabiék az előző adásban hatalmas üdvrivalgással fogadták, hogy a közönség továbbjuttatta őket, ám most sem keseredtek el a kiesésük után, sőt, győztesnek érzik magukat.
– Az előző műsorban való továbbjutásunk azt mutatta, hogy nagyon sokan szavaztak ránk, ami nagy önbizalmat és elképesztő erőt adott nekünk – mondta el Gabi, Papp Máté Bence szerint pedig nagyon jó alkalom volt a műsor arra, hogy leküzdjék azokat az előítéleteket, amelyeket sokan irántuk tápláltak. – Szerintem amikor megismert az ország, akkor nagyon előítéletesen álltak hozzánk. Itt pedig mindenki látta, hogy milyenek vagyunk valójában, hogy mennyire odatettük magunkat, mennyire szeretjük egymást, és szerintem ez szimpatikus volt a nézőknek. Talán végre sikerült legyőznünk az előítéleteket is – tette hozzá Papp Máté Bence, aki Gabival együtt kiemelte, hogy a kiesésük azért sem csalódás, mert a versenyben maradt párosok mindegyike maximálisan megérdemelte a sikert.
– Nagyon köszönjük mindenkinek a támogatást, elképesztő, hogy nyolc adásból hatig eljutottunk. Akik bent maradtak, mind nagyon erős páros, megérdemelten jutottak tovább – mondta a Blikknek Tóth Gabi hozzátéve, hogy párjának, Máténak a leghálásabb a kitartásáért és azért a fejlődésért, amit együtt átéltek. Gabi azt is elárulta, hogy egyáltalán nincs elkeseredve amiatt, hogy nem jutottak tovább az elődöntőbe. Az énekesnő ráadásul úgy érzi, nemcsak a tánctudása fejlődött sokat, hanem a kapcsolatukra is nagy hatása volt ennek a néhány hétnek, ebben pedig párja, Papp Máté Bence is maximálisan egyetért vele.
– Ez egy párkapcsolati utazás is volt egyben, és abszolút győztesnek érezzük magunkat annak ellenére is, hogy kiestünk, mert az volta a cél, hogy az emberek megismerjék Gabinak azt az oldalát, amibe én is beleszerettem. Ez szerintem sikerült is, olyan megható és csodás pillanatokat kaptunk, amiket sosem fogunk elfelejteni – tette hozzá a néptáncos.
Gabi szerint pedig még egy nagyon fontos dolgot is adott nekik a műsor.
– A kitartást is megtanultuk most, azt hogy amikor nem bírod a bántást, vagy épp a fájdalmat, vagy fáradt vagy, akkor is megyünk tovább, és megcsináljuk – tette hozzá meghatódva az énekesnő.
Forrás