Mély fájdalommal tudatjuk! Meghalt egy 12 gyerekes katonaorvosnő az ukrajnai harcokban – döbbenetes miért kellett meghalnia!

Meghalt egy 12 gyerekes katonaorvosnő az ukrajnai harcokban Olga Szemidjanova, hat saját és hat örökbefogadott gyerek anyja, akkor sem adta fel az oroszok elleni harcot, amikor egységének nagy része már elesett.

Halálos sebesülést szenvedett egy tűzharc során Olga Szemidjanova harcoló katonaorvosnő a kelet-ukrajnai Donyeck régióban. A 48 éves nő 2014 óta szolgált az ukrán hadseregben és 12 gyermek édesanyja volt – számolt be a Daily Mail.

A hírek szerint a nő még azután is folytatta a harcot, amikor egységének nagy része már elesett. Lánya, Julia azt mondta, a térségben még mindig heves harcok zajlanak, ezért nem tudták még eltemetni a március 3-án elhunyt édesanyját.


A nő a családjával Marhanec városában élt, onnan körülbelül 240 kilométerre vesztette életét. Hat saját gyermeke volt, további hatot pedig örökbefogadott egy helyi árvaházból. A „Hős anya” címmel is kitüntették, ami az öt gyereknél többet nevelő édesanyák kapnak.

Hirdetés

Szemidjanova halálhíre sokakat megrázott szerte Ukrajnában, rengetegen tisztelegnek hősiessége előtt, köztük az ukrán kormány tagjai is.

Még akkor is, amikor már úgy gondolta, hogy az egysége nem éli túl, azt hangoztatta, hogy a végsőkig védi az országot. Ő egy nemzeti hős, egy igazi hős – mondta róla Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója.

Forrás