Nem hallgat! Megszólalt Krausz Gábor a botrányos viselkedéséről, EZZEL magyarázata amit tett

Elmondta, mi játszódott le benne.

Krausz Gábor az Ázsia Expressz kibeszélőben mondta el, hogy mi a véleménye a műsorban látott viselkedéséről. A héten láthattuk, hogy rendőrök is fegyvert fogtak rá, ami eléggé megijesztette a séfet.

Rohadtul elegem volt a napból, és senki nem adta vissza az útlevelemet. Hiába könyörögtem, és mindenki végignézte a szenvedést. Úgy voltam vele, ha jön egy rendőrautó, abba beülök, elvisznek, letartóztatnak és vége van a napnak.
mondta, majd így folytatta:

Arra nem számítottam, benne van, hogy lelőnek. Ez gáz. Ezt szégyellem.

Azt is megjegyezte, hogy ez a verseny olyan dolgokat hozott ki belőle, amit a való életemben soha nem tapasztalhat magán, nem válik ilyen ingerültté, ha valami nem sikerül. Elsősorban Anna miatt sajnálta a viselkedését, mert úgy érezte, szégyent hoz rá.

Nincs mentség erre, és azt sajnálom, hogy így beszéltem. Az viszont mentség lehet, hogy senkinek nem tettem kárt. Annával beszéltem csúnyán, nem bántottam senkit, saját magamnak ártottam, és kettőnknek, és öt méterrel a cél előtt eldobom azt a kosarat. Ezt utána megbeszéltük.

Hirdetés