Halálos vírus miatt mindent lezártak EZEN a főpályaudvaron – Lázas beteg…ITT van amit tudni lehet


Vírusveszély a hamburgi főpályaudvaron! A szövetségi rendőrség több órára lezárt vágányokat, az utasoknak pedig el kellett hagyniuk a peronokat, míg a mentőszolgálat teljes védőruhában szállt fel egy Frankfurtból érkező vonatra. Két utas megfertőződhetett a halálos Marburg-vírussal.

A diák a barátnőjével érkezett haza Ruandából

A Bild arról ír, hogy a fertőzött fiatal állítólag egy német orvostanhallgató, aki szerda délután Frankfurtban szállt fel a barátnőjével a Hamburgba tartó vonatra. Az út során mindkettőjüknél influenzaszerű tünetek jelentkeztek.

A diák Ruandában volt, s mint kiderült, ott kapcsolatba került egy beteggel, akiről később az orvosok megállapították, hogy Marburg-vírussal fertőzött.

Halálos vírus Afrikában

A ruandai főváros, Kigali egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy múlt péntek óta nyolc ember halt meg a Marburg-vírus miatt. Eddig összesen 27 beteget igazoltak. Az akár 88%-os halálozási arányú Marburg ugyanabból a víruscsaládból származik, mint az Ebola.

A rendőrség két vágányt is lezárt Hamburgban. A német orvostanhallgatót és barátnőjét az Eppendorfi Egyetemi Kórházba (UKE) szállították, a poggyászukat pedig lefoglalták.

A BILD értesülései szerint a vonaton, amin utaztak, mintegy 200 utas tartózkodott. A szövetségi rendőrség most rögzíti az adataikat, illetve vizsgálja, ki érintkezett a két feltételezetten fertőzött utassal.

„Most azt kell kiderítenünk, hogy egyáltalán megfertőződhettek-e ilyen rövid idő alatt” – mondta a hamburgi tűzoltóság szóvivője. Az akciót 17 óra körül fejezték be.

Forrás

Hirdetés