„Az ártatlan fiam teste a föld alatt pihen” – Bíróság elé áll az Attila halálát okozó ifjú milliomos

Megkezdődik a tragikus, debreceni autóbaleset bírósági tárgyalása. Tavaly januárban, a 21 éves Mázló Attila hazafelé tartott létavértesi családjához, de már nem érkezett meg. Halálát egy igencsak jómódú családból származó autós okozta, aki belehajtott a járművébe. Attila kirepült a kocsijából és a helyszínen meghalt.

Agócs Anna több mint másfél éve szüntelenül gyászolja gyermekét. Mázló Attila egy januári napon elindult otthonról, hogy a barátaival találkozzon. Bár gyakran magával vitte a szeretett húgát is, ezúttal nemet mondott a lánytestvérének, megmentve ezzel az akkor 17 éves Evelin életét. Attila, az édesanyja elmondása szerint józan életet élt, vagyis ritkán fogyasztott alkoholt, vezetés előtt pedig soha. A baráti összejövetel után hazafelé vette az irányt, de a debreceni Vágóhíd utcai felüljárón szemből belehajtott egy szabálytalanul közlekedő autós. Attila valósággal kirepült a kocsijából és a helyszínen elhunyt.

Hirdetés
Attila, a debreceni baleset áldozata, 21 évet él Fotó: Olvasói

Az ember, aki akaratlanul is, de megölte a fiamat, azóta sem kért bocsánatot. Azt tudjuk róla, hogy egy igencsak jómódú családból származik, de jó lenne, ha megtanulná, hogy a pénz nem jogosítja fel a közömbös viselkedésre. Ha belegondolok, hogy megpróbálta a balesetet a halott fiamra kenni, elönt a düh

 – mondta a Borsnak a gyászoló édesanya, akinek a héten lehetősége nyílhat rá, hogy a tettes szemébe nézzen. Az elkövetőt az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja. Ha Sz. Patrik az előkészítő tárgyaláson bűnösnek vallja magát és elfogadja az ügyészi indítványban meghatározott 2,5 éves fogházbüntetést, nem lesz szükség több hónapig tartó tárgyalásra. Anna azonban úgy véli, Patrik magatartása egyáltalán nem arról árulkodik, hogy bármit is megbánt, vagy, hogy vállalja tettéért a felelősséget.

Attila kocsija darabokra tört Fotó: Fotó: TÓTH IMRE / Hajdu-Bihari Napló

Inkább nem fejtem ki a véleményemet erről a gyerekről. Az egész családomat tönkretette, és miközben az ártatlan fiam teste a föld alatt pihen, ő élvezi az életet. Még nem tudom, képes leszek-e elmenni a bíróságra. Úgy érzem, ott lenne a helyem, mert szeretnék a fiú szemébe nézni, ugyanakkor, ha csak belegondolok, hogy ez megtörténik, összeszorul a gyomrom

 – magyarázta Anna.

Hirdetés

forrás