Rossz hír érkezett a nyugdíjasoknak!

Ha bejön a kormány várakozása, akkor januártól 3,2 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak az idősek. Ez átlagosan 7400 forintos plusz juttatást jelent. De még így is, a nyugdíjak hátránya behozhatatlannak tűnik a bérekhez képest. Csaknem 130 ezer nyugdíjas dolgozik, hogy biztosítsa megélhetését. Szinte biztos, hogy a nyugdíjprémium elmarad, de a szakértők szerint érdemes lenne megfontolnia a kormánynak, hogy a kisnyugdíjakat nagyobb mértékben emelje.

A 2,3 millió nyugdíjasból csaknem kétszázezren 100 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak. Idén az átlagnyugdíj 231 ezer forint volt, de ez is csak a szűkös megélhetéshez elég.

Ha bejön a kormány várakozása, akkor januártól 3,2 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak az idősek. Ez a 231 ezer forintos átlagnyugdíj esetében 7400 forintos emelést jelent. Ezzel szemben a Nyugdíjas Parlament magasabb inflációra számít. 

Hirdetés

Azt szeretnék, ha legalább az átlagos megélhetéshez szükséges összeget megkapná minden jogosult.

A KSH szerint megközelítőleg 130 ezer nyugdíjas dolgozik, ez a 2010-es érték négyszerese. Tehát egyre többen szeretnék vagy kénytelenek kiegészíteni a nyugdíjukat, ugyanis Magyarországon a törvények nem garantálják a vásárlóerő tényleges megőrzését. A nyugdíjakat csak az infláció mértékével kell emelni.

„De van például bérkövető indexálás, vagy svájci indexálás, ami a kettőnek az együttes figyelembe vételével készül. A saját számításaim szerint, hogyha a svájci indexálást alkalmaztuk volna az utóbbi évtizedben, akkor az átlagnyugdíj most jóval magasabb lenne. 232 ezer forint helyett 252 ezer forint” – mondta az ATV Híradónak Karácsony Mihály elnök.

Jelenleg a nyugdíjak hátránya behozhatatlannak tűnik a bérekhez képes, hívta fel a figyelmet a 24.hu. Míg 2010-ben meg az átlagos öregségi nyugdíj az átlagos nettó kereset háromnegyedét tette ki, addig az utóbbi években alig haladta meg annak felét.  Az szinte biztos, hogy nem lesz nyugdíjprémium, de a szakértők szerint érdemes lenne megfontolnia a kormányzatnak, hogy a kisnyugdíjakat nagyobb mértékben emelje, mint a 600 ezer forint felettieket.

Hirdetés