Minden nő rémálmát élte át egy 27 éves nő, aki nagy árat fizetett azért, hogy Balira ment nyaralni

Az indonéziai Bali maga a földi paradicsom, mégis van, aki megbánta, hogy valaha oda utazott. A 27 éves Hollie Marie legalábbis feltehetően még sokáig bánni fogja, hogy Bali szigetén töltött néhány hónapot, hiszen ott egy nagyon fájó dolog történt vele.

Hollie Marie a barátaival járt a szigeten 2021-ben, ahol arra lett figyelmes, hogy a haja ritkulni kezd, amit nagyon furcsállt, hiszen elmondása szerint korábban sosem tapasztalt ilyen mértékű hajhullást. Tincsei fénytelenek lettek, összeálltak, fésülködéskor pedig csomókban maradtak a hajkefén. Hollie Marie úgy meséli, pár hónap alatt szőke hajkoronája nagy része kihullott, melynek pontos okát azóta sem derítette ki, de erős a gyanúja, hogy az ottani nagyon kemény víz okozta a bajt. Végül arra kényszerült, hogy tüsire vágassa tincseit, ami miatt két hónapig a lábát sem tette ki otthonról, annyira csúnyának érezte magát.