Elindultam a buszhoz otthonról. A buszmegálló nagyon közel van a lakásomhoz általában elég 5 perccel a kiírt időpont előtt elindulnom. Pár háznyit kell csupán sétálnom egy sarkon befordulnom és már ott is vagyok. Ma azonban elnéztem az időt, megcsúsztam ezért szednem kellett a lábaimat, hogy odaérjek. Amikor a sarkon befordultam, megláttam a szemben lévő kanyarból kibújni a busz nagy fehér orrát.
Versenyfutás volt a busszal, vajon ki ér hamarabb a megállóba? A busz lett a győztes. Én azért nem adtam fel a reményt még bíztam benne, hogy valami csoda folytán a felszállók a kedvemért még kicsit lassítanak a felszállásnál és akkor a sor végére még én is odaérhetek. Nem jött be. A busz elindult a 7-es a megállóból, jön szembe velem én meg tanácstalanul állok a járdán, nem tudom, hogy mihez is kezdhetnék, amikor feltűnik, hogy nem gyorsul tovább a jármű, sőt mintha lassítani kezdene, az index villog a szemembe, az ajtó nyílik és egy vidám szemű, ősz szakállú sofőr bácsi a fülkéből így szól hozzám: “Kisasszony, ezt jól jegyezze meg! Soha nem szabad feladni a reményt!” A reggeli testmozgás és a jó tanács feldobta a napom!
