Felfoghatatlan, hogy már Ő is.. Ma hajnalban meghalt a magyar sport legendánk🖤🕯

Elhunyt Szentirmay Erzsébet, a világbajnok teniszsportoló. A magyar teniszvilág mély gyászba borult, miután Szentirmay Erzsébet, a világhírű magyar teniszsportoló és edző 96 éves korában elhunyt. A Magyar Tenisz Szövetség jelentette be a hírt kedden délután. Szentirmay Erzsébet Zalaegerszegen született 1928-ban, és 20 éves kora után kezdett versenyszerűen teniszezni. Pályafutása során négy világbajnoki címet, tizennyolc világbajnoki érmet, hat Európa-bajnoki aranyat, valamint számos hazai bajnoki címet nyert.Kivételes pályafutás volt az övé. Zalaegerszegen született 1928-ban és már elmúlt húsz, amikor megismerkedett a tenisszel. A BVSC-ben kezdett el komoly szinten teniszezni, és az ottani jó edzők adták meg az alapokat.

A legnagyobb sikereit 55 éves kora után érte el a szeniorok között. Európa szinte valamennyi országában versenyzett, és több mint félszáz tornagyőzelmet aratott. A versenyek nagy részére autóval utazott, és szerepléseit maga finanszírozta. Az Európai Tenisz Szövetség a 2021-es év legjobb női játékosának választotta a 90+-os korosztályban. Az MTSZ 2015-ben Életműdíjjal tüntette ki. “Egy kolléganőm, aki teniszezett, egyszer elhívott játszani. Persze, nem volt sem ütőm, sem labdám, ráadásul ezeket akkor beszerezni sem nagyon lehetett. Végül a pályán ténykedő Zinger bácsitól kaptunk kölcsönfelszerelést. Ott ragadtam, a rákövetkező évben pedig már edzővel készültem.

Hirdetés

A vasútnál dolgoztam, így a BVSC-ben kezdtem el profi szinten teniszezni – emlékezett vissza Erzsi néni a sportal.hu-nak 2022-ben adott interjúban. – A harmadosztályban kezdtem, aztán hamar feljebb jutottam, igazából mindig azt mondták rólam, hogy szorgalmas vagyok. Rendszeresen edzettem és megszerettem a teniszt egy életre. Szeretni kell a teniszt, ennyi a titok. Nem szabad félvállról venni, és mindig alázatosnak kell maradni” – mondta akkor Erzsi néni, aki az edzősködést is kipróbálta. – Nagyon szerettem foglalkozni a gyerekekkel. Öröm volt megszerettetni velük a teniszt, és persze szigorúnak is kellett lennem velük, mindezt csakis nevelő szándékkal. Volt olyan élversenyző tanítványom Gáspár Petra, aki egészen a WTA-világranglista 186. helyéig jutott – mesélte. Búcsúzunk Drága Erzsi nénitől, egy igazi bajnoktól, példaképtől. Emlékét megőrizzük. Nyugodjon békében.