HIVATALOS! TÉNYLEG ELMARAD A HOLNAPI TÜZIJÁTÉK – RÉSZLETEK:

Itt a hivatalos bejelentés: elmarad az augusztus 20-i tűzijáték a Balaton fővárosában. A tavalyi évhez hasonlóan idén is elmarad Siófokon az augusztus 20-ai tűzijáték, ezt maga a balatonparti város polgármestere jelentette be közösségi oldalán. Lengyel Róbert szerint évről-évre vitát generál, hogy kell-e, legyen-e tűzijáték. A polgármester úgy véli, hogy bár megvan a maga varázsa, de ettől függetlenül úgy látják, hogy idén is kihagyják a programból.Benne van ebben a döntésben a környezettudatosság, a háziállatok védelme, nyilván a költségvetés kímélése is, de azt sem gondolnám, hogy mostanság a mi kis hazánknak oly sok oka lenne ünnepelni.

Az egy dolog, hogy háborúk folynak, az egyik épp itt a szomszédságunkban, amelyekben naponta százával esnek el, sérülnek meg emberek. De az országunk sem áll túl jól – magyarázta. A polgármester érvéként hozta fel a város rossz anyagi helyzetét, majd kitért az ország rossz pénzügyi mutatóira is. A költségvetésünk hiánya az eget veri, az eladósodásunk már történelmi mértékű, rengeteg gazdasági mutatóban európai sereghajtók, vagy épp utolsók vagyunk, a pénzünk értéke a béka s**ge alatt épp és folytathatnám a sort- tette hozzá. Lengyel Róbert szerint ilyen helyzetben nem árt némi önmérséklet és szolidaritás sem. A polgármester, ahogy fogalmazott, tudja, hogy Budapest állami pénzből Európa legnagyobb tűzijátékára készül.Nem akarok demagóg lenni, távol álljon tőlem, de szerény véleményem szerint, lenne most sok más helye is annak a gigantikus pénznek, amit ott bő fél óra alatt majd ellövöldöznek.

Hirdetés

Szóval Siófokon tűzijáték nem lesz, helyette egy látványos, de olcsóbb „füstmentes” lézershow, az így megtakarított pénz meg majd jól jön az óvodáink rezsiköltségeinek a kiegészítésére az ősszel – tette hozzá. Budapesten két kézzel szórják a pénzt: Egyes becslések szerint idén legalább 15 milliárd forintba kerülhet a magyar államnak az augusztus 20-i tűzijáték és a hozzá kapcsolódó kísérőrendezvények lebonyolítása. A kiadások ezzel a 2023-as összegeket is jóval meghaladhatják. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal legalább 12,5 milliárd forintot adott a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségnek az idei Szent István Napi Programsorozatra A nonprofit szervezet szerint a költségek valószínűleg tovább emelkednek, mivel a tűzijáték megszervezéséhez 2,4 milliárd forintos támogatás is jön, így legalább 15 milliárd forint közpénzbe kerülhet az ünnepség. Forrás