Fekete Kedd! Meghalt az egyik legnagyobb magyar politikusunk. A hír igaz, sajnos tényleg Ő ment el 🖤

Meghalt a népszerű magyar politikusunk: Mély gyász Dunaszentpálon: fekete zászló leng az önkormányzat épületén. A falu polgármestere, Csontos Attila váratlanul, egy fertőzés következtében elhunyt. Az idén harmadszor is megválasztott vezető Mosonmagyaróvár kosárlabdaedzőjeként is ismert volt. Pénteken temetik.

46 éves korában elhunyt Csontos Attila, Dunaszentpál polgármestere. A település vezetőjét Dunaszentpál önkormányzata saját halottjának tekinti. Hamvasztás utáni temetése augusztus 9-én lesz a dunaszentpáli temetőben 17 órakor. Arra kérik a tőle búcsúzókat, hogy egy szál fehér rózsával róják le kegyeletüket. Harmadszor is nyert. Csontos Attila 2014 óta töltötte be a polgármesteri tisztséget, és a júniusi választáson harmadszor is győzedelmeskedett, így októberben folytathatta volna munkáját.

A tragédia előzmény nélküli volt, egy fertőzés miatt került kórházba, majd elhunyt. Nagy István agrárminiszter is megemlékezett róla közösségi oldalán. Csontos Attila emellett Mosonmagyaróváron kosárlabdaedzőként is dolgozott. Kosárlabdaedzőként is dolgozott. “Attila a 2017/2018-as szezon óta dolgozott egyesületünknél. Először az U14-es lány csapattal foglalkozott, a következő esztendőtől már az U11-es fiúk fejlődéséért dolgozott.Nyugodj Békében, Attila!” – írta a Credobus Mosonmagyaróvár – MTE 1904 kosárlabdacsapata, ahol az U11-es csapat edzője volt. Nem félt a kormánytól. Csontos Attila azt mondta tavaly, hogy a polgármesterek körében a kormánytól való függés és a félelem vegyítve jelen van, és sokan attól tartanak, hogy ha kimondják a gondolataikat, akkor településük negatív elbírálás alá eshet. Csontos Attila mindig szakmai alapon fogalmazott meg különvéleményt, ha valamivel nem értett egyet.

Hirdetés

Index - Belföld - Meghalt Csontos Attila, Dunaszentpál újraválasztott, 46  éves polgármestere
Csontos Attila