A hír sajnos igaz! Boros Lajos a mai napon meghalt

Hetvennyolcadik életévében meghalt Boros Lajos, a legendás rádiós – tájékoztatott erről Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A magyarországi reggeli rádiózás úttörője 1999-től tíz éven keresztül vezette a Sláger Rádió Bumeráng című műsorát.

„A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy 2024. augusztus 8-án, csütörtökön délután, életének hetvennyolcadik életévében, hosszas betegség után elhunyt Boros Lajos, gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője” – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

Boros Lajos 1947. április 12-én született Budapesten. Tanulmányait a Bánki Donát Gépipari Technikumban végezte, ezt követően a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán diplomázott 1970-ben, majd 1972-ben énekes-gitáros kategóriában megnyerte a Ki mit tud? című vetélkedőt.

A Sláger Rádió Bumeráng című műsorát 1999 és 2009 között vezette, 2010 és 2012 között a Neo FM, majd a Music FM reggeli műsorának frontembere volt. 1999–2001 között az RTL Klub Kész átverés című show-jának műsorvezetője volt. Boros Lajos a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje címmel kitüntetett művész.

Hirdetés

„Nem akartam, hogy háború legyen”

Boros Lajos, a magyar rádiózás egyik ikonikus alakjának életútja olyan, mint egy hullámvasút, és egyik utolsó interjúját a Velvetnek adta. „A hűtőgép KTSZ-nél voltam bádogos, ha minden igaz! – mondta tavaly decemberben Boros Lajos. – Anyukám nevelési célzattal küldött oda, hogy megtapasztaljam, milyen a kétkezi munka. Ez egy évig tartott, és ezalatt olyan emberekkel találkoztam, akikkel a büdös életben nem találkoztam volna!” 

Boros Lajos ekkor döntött úgy, hogy a művészet felé fordul, ami végül meghatározóvá vált az életében. A sorsnak ugyanakkor más tervei voltak: nem sokkal később behívták katonának. A katonaság idején a rádiós szembesült a saját korlátaival és elveivel. Teljesen kétségbeesett, és azt mondta, nem bír ki két évnyi katonaságot.

Bevittek katonának, de egyszer csak rájöttem, hogy minden falat, amit elfogyasztok, az az ellenséget támogatja. Ezért elkezdtem jóval kevesebbet enni ideológiai alapokon, nem akartam, hogy háború legyen

– idézi fel Boros Lajos azt az időszakot. Ezt követően karrierje új irányt vett, amikor 1972-ben megnyerte a Ki mit tud? című versenyt, majd karrierjében az igazi nagy áttörést a Danubius Rádió hozta meg. A Boros Lajos és Bochkor Gábor által vezetett reggeli műsor 12 éven keresztül volt az ország egyik leghallgatottabb rádióműsora.

Hirdetés