Így él most 50 évesen Anettka – „Anettka”

Kiderült, miért tűnt el és két éve gyermeket szült!

Fehér Anett vagy röviden, művésznevén: Anettka (1973. július 3.) televíziós műsorvezető, médiaszemélyiség.

Eredetileg o/osz–történelem szakos tanár. A Budapest TV képernyőjén csevegő műsorával vívott ki hírnevet magának!

2008-ban férje, Rezső meghalt, Anettka teljesen összeomlott és elege lett mindenből. Tudatosan változtatott az életvitelén és mindenkivel megszüntette a kapcsolatot. Miután abbahagyta a tévézést, még egy ideig beszélő viszonyban volt Kiszel Tündével és Sáfár Anikóval, de egy ideje már velük sem kommunikál.
Magának való lett

Férje halála után jó ideig magányosan élt, de pár éve rátalált a boldogság!

– Nagyon zárkózott nő, nem sokakat engedett magához közel. Sokáig itt élt Salgótarjánban, de folyton költözött, egyik albérletből a másikba. Közben született egy kisfia, vele és a párjával éltek itt – mesélte az egyik volt szomszédja.

Anettka szülőfalujába, a Salgótarjántól néhány kilométerre fekvő, nagyjából hétszáz lakost számoló Nemtibe vezetett, ahol megtalálták az édesanyját, aki néhány információt megosztott a nagyvilággal:

 A lányom jól van és végre boldog. Rezső halála után nehezen állt talpra, de idővel új életet kezdett, távol a nyilvánosságtól.

Visszament tanítani és megismerkedett egy budapesti férfivel, akihez hozzá is ment.

Néhány évre a férjével a fővárosból Salgótarjánba költöztek, mert betegeskedtem, így nem akartak egyedül hagyni. Hála istennek, meggyógyultam, ezért visszamentek Pestre, de kéthetente meglátogatnak – mesélte az asszony, aki csillogó szemekkel áradozott az unokájáról is.

 Tavaly februárban Anettnek kisfia született, aki hatalmas örömöt hozott az egész család életébe. A lányom régóta vágyott egy gyermekre, és most sugárzik a boldogságtól. Édesanyaként kiteljesedett az élete, a kisfia tölti ki a napjait. A férjével nagyon szeretik egymást, és hálásak az életükért. Jelenleg is külföldön vannak, ott ünneplik hármasban Anett ötvenedik születésnapját.

– Nagyon zárkózott nő, nem sokakat engedett magához közel. Sokáig itt élt Salgótarjánban, de folyton költözött, egyik albérletből a másikba. Közben született egy kisfia, vele és a párjával éltek itt – mesélte az egyik volt szomszédja.

Szeretne végleg leszámolni a múltjával, ezért most is nagyon figyel arra, hogy még véletlenül se bukkanjanak a nyomára.

Volt itt egy barátnője, akivel együtt hordták a kicsiket sétálni, de neki se adta meg sem a telefonszámát, sem a lakcímét, kizárólag Facebookon tartják a kapcsolatot.

A lap munkatársai útja ezután Anettka szülőfalujába, a Salgótarjántól néhány kilométerre fekvő, nagyjából hétszáz lakost számoló Nemtibe vezetett, ahol megtalálták az édesanyját, aki néhány információt megosztott velük:

– A lányom jól van és végre boldog. Rezső halála után nehezen állt talpra, de idővel új életet kezdett, távol a nyilvánosságtól.