Kitálalt a házasságáról Várkonyi Andrea: Elárulta, miért ment férjhez Mészáros Lőrinchez

Mint mondta, ő most is fényűző életet él.

Várkonyi Andrea ismét megtörte a csendet, és újabb interjút adott a házasságáról. Andi korábban még azt mondta, ő nem szokott erről beszélni, ám a közelmúltban a Blikk-kel kivételt tett, és elárulta, rengeteg varázslatosan szép rózsát kapott Mészáros Lőrinctől második házassági évfordulójuk apropóján.

Várkonyi most a Story Magazinnak adott újabb interjút, amelyben egyebek mellett arról beszélt, hogy nem az anyagiak változtatták meg a mindennapjait, hanem egyszerűen az, hogy

egy „fantasztikus” házasságban él.

Hirdetés

A lapnak adott interjújában Várkonyi azt mondta, igazából őket „senki sem ismeri”, és állította, ő nem igazán változott az elmúlt években. Úgy véli, tény, hogy anyagilag jobb helyzetbe került, ám elmondta, mindig is tele volt tévés munkákkal, reklámszerződésekkel, és dolgozott pszichológusként is, szóval – jelezte – korábban sem élt rosszul, és

a mindennapokat tekintve ezen a téren nem is változott az élete.

Andi arról is beszélt, hogy abban viszont változott az élete, hogy – állítása szerint – egy „fantasztikus” házasságban él, és olyan új dimenzióba került egy „érett”, „magas érzelmi intelligenciával rendelkező” férfi mellett, amelyre a korábbi kapcsolataiban soha nem volt példa.

„Mindent meg tudunk beszélni, minden körülmények közt összekapaszkodunk, és a legnagyobb tisztelettel vagyunk egymás iránt”

Hirdetés

– osztotta meg Várkonyi.

Az interjú beharangozójából az is kiderült, hogy eljegyzésük olyan volt mint a romantikus filmekben, és elismételte, hogy szerinte Mészáros Lőrincnek egészen hihetetlen érzéke van a romantikához, szerelemhez. A Telex szemléjében felhívta rá a figyelmet, hogy Mészárosnak egyébként ahhoz is elképesztő érzéke van, hogy a feleségét vezetői posztokra nevezze ki az egyre növekvő cégbirodalmában. A közelmúltban például a VM Medical Zrt.-nek lett az egyik vezető tisztségviselője, de tavaly tavasszal Andi cége kapta meg a Mészáros Lőrinchez köthető gigabank reklámkampányát is.

Ha van 10.000 Ft-ja, hamarosan 3.225.000 Ft-ja lesz! Nézze meg!STELLARÍgy néz ki Brad Pitt lányaNEWAGENEWSA székrekedés veszélyes betegség, de könnyen kezelhető!ULTRA VIXKiráz a hideg: az őr hihetetlen dolgokat lát a hullaházi kameránMIRSEGONDYAHa Pfizer vakcinát kaptál, olvasd el ezt!MIRSEGONDYA1 csepp akár 78 hajszálat is regenerál a fejenTRICHOMIST FORTEEz a három horoszkóp a legszenvedélyesebb az ágybanMIRSEGONDYAGondolod, hogy nem lehet leszokni a cigiről? Próbáld kiNICOSADIOA halászokat megdöbbentette ez a fogásMIRSEGONDYAMegdöbbentő! Egy fiú a túlvilágra ment, és elmondta, amit látottMIRSEGONDYACsak pár ember tudja mit jelent a széles csípő a nőknél!MIRSEGONDYAEgy pohár lefekvés előtt 15 kg-ot veszít 2 hét alattGUAVITALMi a közös a nappali alvás és demencia köztMIRSEGONDYAZámbó Jimmy tragikus halála. Mi történt?MIRSEGONDYANehéz elhinni, hogy ilyen történhet egy repülőgéppelMIRSEGONDYAA gyomrod 2 nap alatt lemegy! Igyál éhgyomorra 2 kanálnyi…Ránctalanító tipp. 70%-kal kevesebb ránc 6 nap alattAz orvost kirúgták a forgatásról! Elárulta a magas vérnyomás elleni filléres orvosság nevétRánctalanító tipp. 70%-kal kevesebb ránc 6 nap alattHogyan keress napi 100 000 Ft-ot? Nézze meg ezt a trükköt, hogy pénzt keressenRánctalanító tipp. 70%-kal kevesebb ránc 6 nap alattA hallux valgus gyorsan a helyére kerül! Tedd ezt lefekvés előtt…Valgus kezelése műtét nélkül egy héten belül! Csak annyit kell…← Újabb bejegyzésRégebbi bejegyzés →Főoldal

NÉPSZERŰEK

CÍMKÉK

AKTUÁLISELGONDOLKODTATÓÉRDEKESSÉGEKFEJTÖRŐMEGHATÓMEGRÁZÓRECEPTVICCEK

TRANSLATE

Nyelv kiválasztásaafrikaansajmaraalbánamharaangolarabasszámiazeribambarabaszkbeloruszbengálibhodzspuribolgárbosnyákburmaicebuanochichewacsehdándivehi (maldív)dogrieszperantóésztewefilippínófinnfranciafrízgalíciaigöröggrúzguaranigudzsarátihaiti kreolhauszahawaiihéberhindihmonghollandhorvátigboilokanoindonézírizlandijapánjávaijiddisjorubakannadakatalánkazahkecsuakhmerkínai (egyszerűsített)kínai (hagyományos)kinyarwandakirgizkonkanikoreaikorzikaikriokurd (kurmandzsi)kurd (szoráni)laolatinlengyellettlingalalitvánlugandaluxemburgimacedónmaithilimalagaszimalájmalajálammáltaimaorimaráthimeiteilon (manipuri)mizomongolnémetnepálinorvégodia (orija)olaszoromooroszörménypandzsábipastuperzsaportugálrománsepediskót gaelsonaspanyolsvédszamoaiszanszkritszerbszindhiszinhalaszlovákszlovénszomáliszotoszuahéliszundanéztadzsiktamiltatárteluguthaitigrinyatöröktsongatürkméntwiujgurukránurduüzbégvietnámiwalesixhosazuluÜzemeltető: Fordítóhttps://pagead2.googlesyndication.com/pagead/ads?npa=1&gdpr=1&us_privacy=1—&gdpr_consent=CQBVVoAQBVVoAEsACBHUA7EgAAAAAEPgAA6gAAAS6QD2F2K2kKFkPCmQWYAQBCijYAAhQAAAAkCBIAAgAUgQAgFIIAgAIFAAAAAACAAQEgCQAAQABAAAIACgAAAAAAIAAAAAAAQQAABAAIAAAAAAAAEAAAAAAAQAAAAIAABEhCAAQQAEAAAAAAAQAAAAAAAAAAABAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAACAAA&addtl_consent=2~~dv.70.89.93.108.122.149.196.236.259.311.313.323.358.415.449.486.494.495.540.574.609.827.864.981.1029.1048.1051.1095.1097.1126.1205.1211.1276.1301.1365.1415.1423.1449.1514.1570.1577.1598.1651.1716.1735.1753.1765.1870.1878.1889.1958.2072.2253.2299.2357.2373.2415.2506.2526.2568.2571.2575.2624.2677&gpp_sid=-1&client=ca-pub-3527027002200810&output=html&h=600&adk=240936632&adf=2190066371&pi=t.aa~a.2328566486~rp.4&w=300&abgtt=6&fwrn=4&fwrnh=100&lmt=1720247965&rafmt=1&to=qs&pwprc=1809820002&format=300×600&url=https%3A%2F%2Fwww.retropercek.com%2F2024%2F07%2Fkitalalt-hazassagarol-varkonyi-andrea.html%3Ffbclid%3DIwZXh0bgNhZW0CMTEAAR1sFc4NyifIYjKw_SVrtkvVMyKwjfc4_YBSBHD3LXVGdolCok8U0OBFzYo_aem_6-ucz0Gg0MXpJ8FvOLR8PQ&host=ca-host-pub-1556223355139109&fwr=0&pra=3&rpe=1&resp_fmts=4&wgl=1&fa=40&uach=WyJXaW5kb3dzIiwiMS4wLjAiLCJ4ODYiLCIiLCIxMjYuMC42NDc4LjEyNyIsbnVsbCwwLG51bGwsIjY0IixbWyJOb3QvQSlCcmFuZCIsIjguMC4wLjAiXSxbIkNocm9taXVtIiwiMTI2LjAuNjQ3OC4xMjciXSxbIkdvb2dsZSBDaHJvbWUiLCIxMjYuMC42NDc4LjEyNyJdXSwwXQ..&dt=1720278187444&bpp=4&bdt=2270&idt=4&shv=r20240702&mjsv=m202407010101&ptt=9&saldr=aa&abxe=1&eo_id_str=ID%3Dca8fd992b0bd19a0%3AT%3D1720277739%3ART%3D1720278072%3AS%3DAA-Afja9xN7IPNGQ0fNfZd_fwL6P&prev_fmts=0x0%2C576x144%2C615x280&nras=3&correlator=7021086401962&frm=20&pv=1&ga_vid=464543501.1720277739&ga_sid=1720278187&ga_hid=116829109&ga_fc=1&u_tz=120&u_his=2&u_h=720&u_w=1280&u_ah=680&u_aw=1280&u_cd=24&u_sd=1.5&dmc=4&adx=797&ady=1493&biw=1263&bih=559&scr_x=0&scr_y=667&eid=44759842%2C44795921%2C95331690%2C95332585%2C95334509%2C95334526%2C95334828%2C31084997%2C31084186%2C31078663%2C31078665%2C31078668%2C31078670&oid=2&pvsid=3377011592553818&tmod=1561258649&uas=0&nvt=1&ref=https%3A%2F%2Fl.facebook.com%2F&fc=1920&brdim=0%2C0%2C0%2C0%2C1280%2C0%2C1280%2C680%2C1280%2C559&vis=1&rsz=%7C%7Cs%7C&abl=NS&fu=128&bc=31&bz=1&td=1&tdf=2&nt=1&ifi=4&uci=a!4&btvi=2&fsb=1&dtd=160

Copyright © 2024  Minden jog fenntartva retropercek.comAdatvédelmi és cookie-beállításokA Google kezeli. Megfelel az IAB TCF által támasztott követelményeknek. CMP-azonosító: 300