Liptai Claudia teljesen belehabarodott Csonka Andrásba:

Liptai Claudia és Csonka András a Meglepetés magazinnak adott interjút, amelyben visszatekintettek a több mint harmincéves ismeretségük kezdetére. Mint kiderült, az akkor még vörös hajú színésznő mély érzelmeket táplált kollégája iránt, akivel egy előadás próbáján találkozott először.

Húszéves koromban Gór Nagy Mária Színitanodájába jártam, és a Grease című előadás bemutatójára készültünk. Az iskola vezetőjének volt egy óriási bejelentése: egy igazi nagyágyú fog szerepelni velünk a színpadon. Csonka András a Família Kft.-nek köszönhetően már országosan népszerű volt, mi pedig a kezdő színészpalánták. Mondanom sem kell, nagyon izgatott lettem, hogy együtt játszhatok egy híres sztárral

– osztotta meg emlékeit Liptai, aki azonnal szemet vetett a népszerű filmsorozat szereplőjére.

„El is jött a várva várt nap, és András megjelent a próbán. Élőben még jobban nézett ki, mint a tévésorozatban. Magas, fekete hajú és szemtelenül jóképű volt. Halálosan szerelmes lettem belé” – árulta el a színésznő, aki az érzelmeit sem titkolta a kiszemeltje előtt, a premiert követően világossá tette a színész számára, hogy mit érez iránta.

„Beültünk egy körúti kávézóba kettesben. Ártatlan beszélgetésre készültem, amikor váratlanul elővett a retiküljéből egy rózsaszín borítékot. Nem ragozom tovább: egy szerelmes levelet írt nekem, amiben hosszasan kifejtette az érzéseit irántam. El tudod képzelni ezt a szituációt? Hirtelen azt sem tudtam, mitévő legyek, hogyan reagáljam le a helyzetet…” – idézte fel a szituációt Csonka, hozzátéve: ma már jót derülnek ezen a történeten, de akkoriban a fiatal színésznő komolyan gondolta kettőjük kapcsolatát.

Hirdetés

Szeretetre éhes fiatal lányként könnyen lobbantam szerelemre. Azt is elképzeltem, hogy felhívom Bandit az albérletembe, bezárom az ajtót, lenyelem a kulcsot, hogy ne tudjon tőlem megszökni. De a mesteri tervem vágyálom maradt, mert rövid idő alatt felfogtam, hogy nincs esélyem nála. Nem a vörös hajú démonok voltak a típusai

– fogalmazott a lapnak Liptai, aki emlékei szerint néhány hétnél tovább nem kesergett, inkább kinézett magának egy másik jóképű színészt, Miller Zoltánt: „Onnantól fogva őt üldöztem a szerelmemmel” – tette hozzá.