Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gundel Takács Gábor! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gundel Takács Gábor ! Most mindenki elájult a fotó láttán. Gundel Takács Gábor és fogorvos felesége Ágota, immár 32 éve boldog házasok. Mivel már mindhárom gyermekük felnőtt (Gergely 29, Anna 26, Bence pedig 23 éves) így még több időt tudnak magukra és a házasságukra szentelni.”32 éve vagyunk együtt a feleségemmel, mind a kettőnknek ez az első házassága. Nyilvánvalóan az első lángoló szerelem mára átalakult ragaszkodássá, szövetséggé, nagyon erős bizalommá. De mindehhez az kellett, hogy tudtuk, együtt erősebbek vagyunk, kiegészítjük egymást” – mesélte a Gundel Takács a Bestnek.

„A feleségemmel az alaptermészetünk nagyon különböző, ő egy racionális fogorvos, én meg egy álmodozó fickó vagyok, de én tanulom tőle a racionalizmust, ő pedig csomó mindenben engedett” – mondta Gundel.

„A gyerekek már kirepültek a fészekből, így ketten folytatjuk az életünket, együtt megyünk tovább, együtt kezeljük a problémákat, amik esetleg adódnak. Nap mint nap erősítjük egymást. Persze a két fiam és a lányom gyakran jön haza. Ha úgy adódik, segítséget kérnek, együtt hozunk döntéseket. A feleségemmel jól tudjuk, ha nem jönnek, az bizonyos szempontból jó jel, mert akkor minden rendben van” – zárta gondolatait.

Forrás

Hirdetés