“Minden reggel két feles, két hányás, két Xanax” -Drámai részletek derültek ki Damu Roland életéről

Az elhunyt Damu Roland életében több nehéz időszak is volt. A színész beszélt és könyvében is írt a megpróbáltatásairól. 

47 éves korában elhunyt az egykori sorozatsztár, Damu Roland. A színészt rövid idő alatt kétszer is kórházban kezelték, de már az orvosok sem tudták megmenteni.

A színész Az igazság című könyvében őszintén leírta, volt olyan időszak az életében, amikor minden reggele hányással indult, Xanaxszal folytatódott, majd reggel 8-kor már ismét “Terike kocsmájában” ült. Előfordult, hogy délig ivott, majd onnan ment szinkronizálni – írja az Origo.

“A reggeli mennyiség két-három feles, két-három borral volt. Este pedig már nem is dupla, hanem tripla vodkákat kértem. Izzadtam, dagadt voltam. Ha nem ittam eleget, fáztam. Ha rosszul voltam, bekaptam két Xanaxot és összerágtam. Az az íz és a vodka íze gyönyör volt a számomra” – írta.

Hirdetés

“Esténként eszméletlenre ittam magam, csak feküdtem. Sokszor a kocsmából vittek fel a szállodai szobámba. (…) Reggelente a halálomon voltam. Két feles, két hányás, két Xanax, és bumm, újra sármosnak, jóképűnek, vagánynak éreztem magam. Miközben a tükör és a valóság egy dagadt, alkoholtól felpüffedt fejű, bizonytalanul tántorgó embert mutatott. Senki és semmi nem érdekelt” – vallotta a könyvében.