Felrobbantotta az internetet Kiszel Tünde lánya: forró képpel mutatta meg magát Donatella

Sztárok Admin Thursday 9th May 2024

Bár korábban az édesanyja árnyékában kellett élnie, Kiszel Tünde lánya már önállóan is megállja a helyét. Sőt, már tinédzser korától kezdve arra törekedett, hogy ne hasonlítsák össze a naptárdívával. Hunyadi Donatella a saját értékeit és a személyiségét a Dancing with the Stars tavalyi évadában is megcsillogtathatta, amelynek külön örült, hiszen ez volt az első olyan műsor, ahol az édesanyja nélkül, önállóan szerepelt.A modellként is tevékenykedő fiatal számos bókot zsebel be nap mint nap a közösségi oldalain, noha az utóbbi időben nem posztol túl gyakran. Ám most egy újabb fotóval örvendeztette meg a követőit, ráadásul nem is akármilyennel.

Még a szava is elakadhat annak, akivel szembe jön a tüzes kép, amelyen Donatella egy sokkal merészebb oldalát mutatta. Ugyanis nem sokszor látni őt hiányos öltözetben, ám most az ágyon fekve villantotta meg csinos alakját. A testét nem sok ruhadarab takarta, hiszen mindössze egy bugyiban és egy sporttopban pózolt a kamerának. Kétségtelen, hogy a barna szépség mindenben jól néz ki, ám ezúttal még inkább felforrósította a hangulatot. „Mert a szívfájdalom okos és a szerelem egy r..banc” – írta angolul a dögös poszthoz.

Hirdetés

7.9 ezer Megosztás
.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

document.getElementsByTagName("head")[0].appendChild(s); })();