FRISS! DÖBBENETES bejelentést tettek Oláh Gergőék a házasságukkal kapcsolatban! Amikor már senki nem számított rá, hivatalosan is bejelentették. Sajnos megtörténik:

Itt a drámai fordulat Oláh Gergőék házasságában! Tönkrement Oláh Gergő házassága: Oláh Gergő és felesége öt gyereket nevelnek, nem tagadják, nekik is voltak mélypontjaik. Oláh Gergő és felesége, Niki 17 éve házasok és öt gyereket nevelnek.

Noha máig kitartanak egymás mellett, nem tagadják, hogy az ő házasságuknak is voltak komoly mélypontjai, amikor a válás is opció lehetett volna. Ennyi idő alatt nagyon sok mindent átéltünk együtt és nem tagadom, nálunk is voltak komoly mélységek, amikor a válás is felmerült, mint lehetőség. Akkor azonban úgy döntöttünk, hogy nem a feladásra, hanem a megoldásra és egymásra koncentrálunk, így sikerült visszakormányoznunk a kapcsolatunkat abba az irányba, ami mindkettőnk számára jó. Rengeteg válásról hallunk mostanában, és azt látjuk, hogy a kapcsolatokat sokan nem becsülik meg kellőképpen, veszélybe került a házasság fogalma” – kezdte a Blikknek Oláh Gergő, aki feleségével járja az országot, hogy más pároknak segítsenek a saját példájukon keresztül.

Hirdetés

„Nagyon sok mindenről beszélünk az előadásunk alatt, olyan személyes dolgokat is elárulunk, amiket eddig még soha, senkinek nem tártunk fel. (…) Sokan azt kérdezik, amikor a mélypontjainkról vallunk, hogy hogy lehet ilyenkor együtt maradni, és aztán látják az élő példát, a mi házasságunkat, hisz ott vagyunk és épp erről mesélünk nekik. Ez valójában nekünk is egy terápia, hisz mi is még csak keressük a boldog házasság titkát éppen úgy, ahogy a közönségünk” – tette hozzá. Forrás