Most jött a sokkoló hír Havas Henrikről – EZ őrület

Havas Henrik elmondta, milyen őrületben volt része egy zuglói étteremben. Hányingere lett az ételtől, egy vendég üvöltözött, és a hirtelen betévedt cigányzenekar sem dobta fel.Havas elmondta, hogy „én ebédelni jöttem ebbe a zuglói étterembe, de ez egy őrültek háza volt”, köszönhetően egy 10-12 fős családnak, ahol „megállás nélkül üvöltött” egy, a jellemzése szerint „nagypapa típusú, 70 év körüli úr” – szemlézi a beszámolót az RTL.

„Már-már azon gondolkodtam, hogy öngyilkos leszek, amikor bejött az utcáról egy 2 tagú cigányzenekar” – írta Havas, akit a pincér az elmondása szerint megszánt, és egy távolabbi asztalhoz ültetett. A konfitált kacsacomb adta meg a végső döfést, amiből szerinte ömlött a zsír. Már korábban is járt itt, akkor sem voltak jobb tapasztalatai, mert a halászlé szürke színű volt.

Forrás