A goromba milliomos úgy gondolta, hogy pénzért bármit megvehet, lebontotta egy szegény öregember házát, hogy egy bevásárlóközpontot építsen a helyén. Később a romok ellenőrzése közben véletlenül megtalálta gyermekkori fényképét.
Vajon elvakíthat-e valakit a gazdagság utáni mohóság olyannyira, hogy valaki más álmait tönkreteszi, hogy a sajátját felépítse? Elliot Morris ingatlanmágnás történetesen egy szegény öregember álmait törte össze, hogy beteljesítse a gazdagság utáni vágyát.
Elliot épp a tökéletes helyet kereste, hogy luxus bevásárlóközpontot építsen a városban, amikor megakadt a szeme Joe Brooke földjén. Megtetszett neki a helyszín, és elhatározta, hogy ott fogja felhúzni új bevásárlóközpontját.
Elhatározta, hogy lebontja az öregember házát. Mikor az öreg Joe tiltakozott ez ellen, Elliot nem látott mást, mint egy szálkát az útjában, akitől könnyű megszabadulni…
„Kérem, könyörgöm. Nincs senkim, és ez a ház az egyetlen féltve őrzött emlékem a néhai feleségemről” – könyörgött Joe Elliotnak. „Nincs hová mennem. Kérem, ne tegyen hajléktalanná.”
De süket fülekre talált. „Nézze, öregember. Már beszéltem a polgármesterrel, az én oldalamon áll. Két héten belül lebontom. 14 napja van, hogy összepakolja a cuccaidat, és eltűnjön a pénzzel, amit a földért kap. Érti?”
Joe nagyon aggódott. Egy fillért sem volt hajlandó elfogadni szeretett házáért cserébe, folyton csak sírt. De Elliot távolról sem volt kedves, és vigyorogva elsétált. „Két hét, és jövök!” – hallotta Joe a goromba fickó hangját.
Joe háza kicsit távolabb volt a tömörülő szomszédságtól, így senki sem lépett a javára. A két hét nem volt más, mint egy rémálom a szegény öregember számára. Remélte, hogy valami történik, és Elliot meggondolja magát. Várta a csodát, és nem pakolta össze a holmiját. De mire észbe kapott, eljött a bontás napja.
„Kérem, könyörgöm! Kérem, ne rombolják le a házamat!” – könyörgött Elliotnak és az embereinek, akik két héttel később nehézgépekkel érkeztek a háza elé.
„Nem megmondtam, hogy pakolja össze a dolgait? Ez már nem az én problémám. Tessék, fogja a csekket, és tűnjön el!”
Elliot utasította az egyik emberét, hogy vigye az öreg Joe-t az intézetbe. Átnyújtotta a csekket, de az öregember nem volt hajlandó átvenni.
Mielőtt távozott volna, a könnyes szemű Joe ránézett Elliotra, és azt mondta: „Sokat változott, fiatalember. A pénz elvakított és tönkretette a lelkedet… Pénzzel nem lehet mindent megvenni.”
„Micsoda ostobaság! Vigyétek innen ezt az öregembert” – parancsolta Elliot. Joe szavait semmiségként ecsetelte, és tovább sétált, hogy megnézze, hogyan bontják le a házat. Öröm töltötte el a szívét, ahogy látta, ahogy a téglák és a tető a földre zuhannak.
„Nemsokára visszajövök. Dolgozzatok, de ne nyúljatok semmihez, amíg meg nem érkezem” – mondta, miközben elhajtott a poros, romokban heverő ház mellett.
Aznap este Elliot visszatért a lerombolt helyre, hogy megünnepelje a tetté. Épp ekkor botlott bele egy képkeret törött üvegébe. Ránézett a fényképre, és döbbenten kapkodta a levegőt.
„Anya? Mit keres itt a fényképe?” – kérdezte, miközben felvette a képet. Elliot leporolta, és rájött, hogy ez egy régi fénykép az anyjáról egy kisbabával.
„Ez én vagyok” – kiáltott fel újra. „De mit keres a fényképünk ennek az öregembernek a házában?!” – mondta, és azonnal az idősek otthonába hajtott, hogy meglátogassa Joe-t.
„Te? Miért jöttél ide? Még mindig nem vagy boldog?” – kiáltott fel az öregember, miután meglátta. „Mit akarsz még elpusztítani?”
Joe nem volt hajlandó ránézni Elliotra, aki megmutatta neki a fényképet, amit a romok közül hozott ki.
„Honnan szerezted meg anyám fényképét?” – kérdezte. „Ez én vagyok vele. Ismered az anyámat? Milyen kapcsolatban állsz vele?” – Elliot dühös volt. Tudta, hogy az anyja egyedülálló szülő volt, és az, hogy Joe házában találta a képét, sok kérdést vetett fel benne. „Mondd csak… honnan ismered az anyámat?”
„Harminc évvel ezelőtt az úton találtam az édesanyádat, Samanthát, egy kisbabával a karjában” – mondta Joe. „Éppen a feleségem temetéséről tartottam hazafelé, amikor anyukádat reménytelenül, átázva találtam az esőben, miközben próbált téged megvédeni.”
Ahogy Elliot ezt hallotta, lassan könnyek kezdték betölteni a szemét. „Mi történt?” – kérdezte kíváncsian.
„Befogadtam és menedéket adtam neki. A barátja, az apád, kirúgta őt egy másik nő miatt” – mesélte Joe. „Samantha öt évig élt a házamban, és úgy bántam vele, mintha a lányom lenne.”
„De ha veled élt, miért költözött el?” – kérdezte Elliot, még mindig kételkedve az öreg Joe szavaiban. „Van valami, amiről lemaradtam?”
„Vettem neki egy házat, és a megtakarításaimból segítettem neki egy kisvállalkozás beindításában. Sikeres üzletasszony lett belőle, de soha nem felejtette el ezt az öregembert. Samantha gyakran meglátogatott, amíg tíz évvel ezelőtt meg nem halt” – magyarázta Joe. „A temetésén is ott voltam, de ki venné észre ezt a szegény, öregembert. Sikeres, gazdag emberré cseperedett, és én örömmel láttam, hogyan nevelt fel téged.”
Ezen a ponton Elliot szíve megszakadt. Eszébe jutott, hogy az anyja egyszer mesélt neki a szerető apáról, aki a sikerei mögött állt. De mindvégig fogalma sem volt róla, hogy az öreg Joe-ról van szó.
Bűnös és összetört szívvel Elliot elhatározta, hogy helyrehozza a hibáját. Másnap kitett egy „Építés alatt” táblát Joe telkére, és utasította az embereit, hogy építsenek oda egy új házat. Kevesebb mint négy hónap alatt egy gyönyörű ház állt a lebontott ház helyén.
Elliot Joe-nak ajándékozta, és bocsánatot kért tőle, amiért ilyen tudatlan és feledékeny volt a múltjával kapcsolatban. Azt is megígérte, hogy mindent megtesz, hogy viszonozza az öregember kedvességét. De Joe, amilyen szerény ember volt, megbocsátott a fiatal építőnek, és visszautasított mindenféle segítséget.
„Az unokám vagy, és csak ezt a házat fogadom el tőled, semmi mást. A szereteteden kívül semmilyen segítséget nem várok tőled” – mondta Joe, hatalmas hatást gyakorolva Elliotra. „Mindig szívesen látlak, mint az unokámat, nem pedig mint egy gazdag, bűntudattal teli embert. Még anyád is segíteni akart nekem, és én is ezt mondtam neki!”
Joe boldogan költözött vissza az új házába, és szerény életet élt. Inspirálta Elliotot, és megtanította neki, hogy a pénz elműlik, de az együttérzés és a szeretet nem.
Végül Elliot épített néhány idősek otthonát a városban. Segített a rászorulókon, és soha többé nem bontott le egy házat sem, ami másé volt, hacsak az illető nem akarta.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Ne tedd tönkre más boldogságát, hogy felépíthesd az álmaidat. Elliot a pláza építésére tett erőfeszítései során tönkretette az öreg Joe szeretett házát. Nem vette figyelembe az öregember kéréseit, és tönkretette a boldogságát, hogy a sajátját beteljesítse.
- Alkoss valami hasznosat mások számára, amikor lehetőséged nyílik rá. Amikor Elliot rájött a hibájára, bocsánatot kért Joe-tól, és épített neki egy házat. És mivel megvoltak a forrásai, mindent megtett, hogy segítsen a rászorulókon.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.