Tegnap Balatonalmádiban voltunk, rendeltem egy harcsát a büfében, a KONYHÁBÓL EZ A PÁRBESZÉD HALLATSZOTT KI, BÁR AZT HITTÉK NEM HALLOM …..ÉS NEM CSAK ÉN HALLOTTAM AZ OTTLÉVŐ NYARALÓK FELE MAJDNEM PADLÓT FOGOTT!

Érdekes Admin Wednesday 8th May 2024

Épp Almádiban voltam egy halsütőben, rendeltem egy harcsát meg némi savanyúságot… Leültem a kerthelységbe, mint később kiderült pont a konyha mellé ahol nyitva voltak az ablakok. a következő beszélgetést hallottam:– Dobjatok be egy harcsaszeletet?

– Mekkorát?– Nem kell nagy, kis köcsög gyerek rendelte

Nem csináltam problémát, de borravalót nem adtam:)

Ma ittunk egy pohár vizet Tihanyba.. 720 forintot számláztak ki érte! 

Tihany – 720 forint két pohár csapvízért! – némiképp megütközve fogadta a számlán szereplő összeget egy olvasónk, aki a Tihanyi Rege cukrászdában ivott meg egy kávét ismerősével és emellé kérték a vizet. A vendéglátóhelyhonlapján egyébként szerepel a csapvíz az italok között, ám az ár nincs mellette feltüntetve.

-Két kávét kértünk, ami kifogástalan volt, és ehhez rendeletünk még két pohár csapvizet. A fizetéskor derült ki, hogy az is csaknem annyiba került mint a kávé. Csapvízként volt feltüntetve, tehát nem ásványvízről van szó – mondta lapunknak a vendég, aki a számlát is elküldte szerkesztőségünknek.

Hirdetés

720 forint két pohár csapvíz

A Rege cukrászda fogalom a Balaton parti vendéglátóhelyek körében, az egyik legszebb panorámában gyönyörködhetnek a kávézó teraszáról a betérő vendégek. Az árak is ennek megfelelően lettek kialakítva, egy presszókávé 890 forint. A kínálatban szerepel szódavíz és csapvíz is.

“A csapvíz ára természetesen szerepel az itallapunkon, ami alapján a vendégek tájékozódhatnak árainkról, mint minden más termék esetében.” – reagált megkeresésünkre a Rege cukrászda. “A tisztított víz árképzésénél figyelembe vesszük, hogy a helyben fogyasztott kiszolgálás minden termékhez megegyező szolgáltatást párosít, amelyhez igyekszünk a lehető legszínvonalasabb működési feltételeket biztosítani. Vendégeink körében e tekintetben eddig nem érkezett hozzánk panasz.”- írták lapunknak.

Hirdetés

A csapvíz egyébként valóban egy “vízválasztó” a vendéglátóhelyek között. Van, ahol ingyen adják, van, ahol jelképes összeget kérnek, egyes helyeken majdnem az ásványvíz árában mérik, míg Budapest egyik legelegánsabb éttermében azt közölte a pincér, hogy csapvizet egyáltalán nem is szolgálhat fel.

-Nem mindenhol megszokott, de nem tekinthető szabálytalannak, ha valaki a csapvízért is pénzt számol fel. Ez egyébként, ha így is van feltüntetve, nem feltétlen közvetlen csapvizet jelent. Sok helyen speciális és drága szűrőberendezést szerel fel az étterem, s valójában egy szénsavmentes, ám egy ásványvízzel csaknem egyenértékű minőségű vízről van szó – mondta a Blikknek Flesch Tamás a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, aki szerint ez a kezdeményezés teljesen helyénvaló.

– Ez egy környezetbarát hozzáállás, hiszen nincsenek palackok, kevesebb a hulladék. Még ha az ásványvízgyártók nem is örülnek ennek a gyakorlatnak, mi jónak tartjuk. Számos étterem elegáns, saját logós üvegben szolgálja fel ezt a tisztított vizet, ami népszerű is a vendégek körében is, s legtöbb helyen valóban külön pénzt számolnak fel ezért- fűzte hozzá a szakember.

9.2 ezer Megosztás
.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

document.getElementsByTagName("head")[0].appendChild(s); })();