Itt a várva várt dátum! Április 12-én óriási pénzt kapnak a nyugdíjasok és a családok is!

A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint ahogy 2024-ben a legtöbb hónapban, úgy áprilisban is 12-én utalják a nyugdíjakat. A főszabály szerint a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben az hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdíj. Idén ez három hónapban fordul elő.Mikor lesz nyugdíj utalás áprilisban?

A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 2024-ben is többnyire a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak. Áprilisban 12-én, pénteken érkeznek az utalások. Viszont 2024-ben három hónapban érkezik majd korábban a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az összeget. Mikor lesz nyugdíj utalás 2024-ben?
január 12. (péntek)
február 12. (hétfő) + 13. havi nyugdíj
március 12. (kedd)
április 12. (péntek)
május 10. (péntek)
június 12. (szerda)
július 12. (péntek)
augusztus 12. (hétfő)
szeptember 12. (csütörtök)
október 11. (péntek)
november 12. (kedd) (az esetleges novemberi nyugdíjkorrekcióval, januárig visszamenőleg)
december 3. (kedd)
Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, idén is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére. A naptárakat tavaly novemberben küldte ki a posta.

Hogyan kérhető postai kézbesítés helyett bankszámlára a nyugdíj?
Januárban tájékoztatót tett közzé a Magyar Államkincstár (MÁK) a nyugdíjak bankszámlára utalásának igényléséről. A nyugdíjasok számára több előnnyel is járhat, ha nem a postás hozza a nyugdíjat: egyrészt a bankban nem férhet hozzá más a pénzhet, másrészt az utalás azonnal megtörténik, ahogy esedékes. A postai kifizetésre pedig több napot kell várni.

A nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők dönthetnek arról, hogy a postai kifizetés helyett belföldi bankszámlára kérjék ellátásukat. Az erre vonatkozó igényt írásban kell bejelenteni a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak – közölte a MÁK. Fontos feltétel, hogy a folyósítás csak olyan bankszámlára történhet, amely a nyugdíjas saját számlája vagy társtulajdonosa a számlának, tehát rendelkezési joga van felette.

Hirdetés

Forrás