Tóth Gabi elénekelte a Gyöngyhajú lányt: szerinte még Kóbor János is büszke lenne erre a produkcióra! Itt a videó:

.
Érdekes Admin Wednesday 8th May 2024

Életmű gálát rendeztek az egyik legkedveltebb dalszövegíró, Adamis Anna számára, aki idén lesz 80 éves. Adamis Anna pályája az Omega együttesnek komponált közös dalokkal kezdődött: Gyöngyhajú lány, Ha én szél lehetnék, Tízezer lépés, Petróleumlámpa stb.

Majd az LGT-nek írt szövegeket: Ezüst nyár, Kotta nélkül, Álomarcú lány, Ő még csak most 14, Ha a csend beszélni tudna stb. 1976- ban megvált az LGT-től, és más előadóknak írt albumokkal tágította tevékenységét. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973), a Harmincéves vagyok (1975) nagy sikerű darabok szövegei is az ő nevéhez fűződnek. A fent említett dalok közül természetesen nagyon sok felcsendült a gálán mostani, népszerű előadók tolmácsolásában. A Gyöngyhajú lányt Tóth Gabi énekelte el, aki hatalmas megtiszteltetésként élte meg a lehetőséget.Ráadásul a dal közben az eredeti előadót, Kóbor Jánost is megidézték, az egyik versszak az ő hangján szólalt meg. “Hiszem azt, hogy ha Kóbor János lenézett ránk onnan föntről, akkor büszkeség és öröm töltötte el a lelkét. Igyekeztem méltó lenni hozzá és a szívemet is beletenni ebbe a csodálatos dalba. Adamis Anna tiszteletére” – írta a videó mellé Gabi.

Hirdetés
3.7 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

document.getElementsByTagName("head")[0].appendChild(s); })();