Előkerült a rendőri jelentés, amelynek létezéséről Magyar Péter hétvégi Facebook-bejegyzésében írt.
Mint kiderült, egy ismert hvg-s baloldali propagandista egy vélhetően hízelgő portrét akart írni az exférjről, de közben valaki eljuttatta neki a jelentést.Bár a propagandista a hírt visszatartotta, végül kénytelen volt megírni, mert Magyar írt a létezéséről, sőt, az újságíró nevét is megírta. Mint kiderült: az exférj ordenáré módon üvöltözött Varga Judittal, megakadályozta, hogy elhagyja a házat és végül az igazságügyi miniszter kérésére ott lévő rendőrnek kellett közbelépni.
Ezután az exférj őrült módon száguldani kezdett az autójával, hogy megelőzze a rendőrkocsiban távozó Varga Juditot.
Az exférj hétvégén először teleírta a Facebookot azzal, hogy nem bántotta volt feleségét, Varga Juditot, majd amikor Varga Judit a Facebookon egy családi erőszakra utaló kisfilmmel reagált, dührohamot kapott. Mint kiderült, az exférj azért próbált a Facebookon előremenekülni, mert megtudta, hogy készült egy rendőri jelentés arról, hogy 2020 decemberében megtámadta feleségét, az akkor igazságügyi miniszter Varga Juditot. Még a róla propagandacikket írni akaró hvg-s munkatársat is megnevezte.
A hvg kénytelen volt nyilvánosságra hozni a jelentés részleteit. Eszerint a Varga Judit védelmét éppen akkor ellátó rendőr azt írta: a miniszter kérte, hogy menjen el vele a lakásukhoz.
A rendőr úgy érzékelte, a miniszter láthatóan félt, és a jelenlétük nélkül kiszolgáltatott helyzetben lett volna. A rendőr a lakáson kívül állt, mindent hallott, időnként látott. Jelentése szerint a miniszter azt mondta férjének, „engedj el”, és ha máshogy nem jut ki, hát kimászik az ablakon. Valaki kinyitotta a félszuterén szoba ablakát – írta a rendőr, majd a párkányra ruhákat és csomagokat próbált pakolni, miközben Varga Judit férje ezt próbálja megakadályozni.
A jelentés szerint közben
Magyar azt kiabálta, Varga nem mehet sehova, nem viheti magával a gyerekeket (akik nem voltak ekkor a helyszínen).
A rendőri jelentésben foglaltak szerint az exférj azt ordította:
majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből.
A rendőr végül utasította Magyart a házon kívül, az ablaknál állva, hogy engedje el Vargát, mire Magyar vele kezdett kiabálni.
Eközben a gyerekek a vita alatt egy másik helyszínen voltak, oda Varga Judit a rendőrautóval ment, Magyar pedig a saját kocsijával, és olyan őrült módon száguldozott, hogy megelőzte a rendőrautót. A lakásba nem engedték be, de még másfél-két órán keresztül ott őrjöngött.
A rendőr azt írta: Magyar „a gépjárművel való közlekedés során veszélyeztette a környezete életét, testi épségét, a rendőri felszólításnak vonakodva vagy egyáltalán nem tett eleget, agresszív, megfélemlítő, fenyegetőző magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkoztatást keltsen”.
Vagyis ez alapján felmerül a garázdaság (az utolsó félmondat szó szerint ennek definíciója), a korábbiak alapján pedig a személyi szabadság megsértése is.