Vastag Csaba zsíros állást kapott a TV2-nél – Az énekes mostantól hivatalosan is… – ERRE ki gondolt volna

Bár Vastag Csaba a tehetségkutató műsorokkal egy számára ismerős terepre tér vissza, ezúttal most nem a színpadon bizonyít, hanem a háttérben, mivel őt nevezték ki a TV2 vezérigazgatói tanácsadójának.

A TV2 február végén jelentette be, hogy több év kihagyás után ismét visszatér a Megasztár. Azt ígérték, hogy az utolsó évadhoz képest, ami 2012-ben volt, jelentős változásokra számíthatnak a nézők, mivel szeretnék a mai, modern igényekhez igazítani a műsort. A Media1 szerint ebben fog most segíteni az X-Faktor egykori felfedezettje, mivel a műsor igazgatói gárdájában folytatja a munkát.Vastag Csaba a TV2 vezérigazgatója, Pavel Stanchev tanácsadójaként próbálja ki magát az énekesi karrierje után. Pavel Stanchev a csatornának nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet tartogatnak Vastag Csaba számára:

„Csaba jelenleg az én tanácsadóm, egyfajta formátum-tanácsadó. Jelenleg a produkció előkészítésében vesz részt, a szakértelmével segíti a munkánkat.” Maga az énekes is kommentálta a híreket, és elárulta, hogy bennfentesként mit gondol a tehetségkutató műsorokról. Kiemelte, hogy nagy megtiszteltetésnek éli meg, hogy felkérték erre a munkára, azonban egyben nagy felelősségnek is tartja, mivel közelmúltban nem volt túl jó a tehetségkutatók reputációja:

„Nem gondolom, hogy az elmúlt években ez a sok tehetségkutató jót tett ennek az iparágnak: egyrészt minden évben kellett csinálni ezeket, másrészt elkopott a komolysága. Ezt a komolyságot akarjuk visszaadni” – nyilatkozta Vastag Csaba.

Hirdetés

Forrás