Nem akárki lehet Varga Judit új párja

Ötcsillagos szálloda bárjában romantikáztak.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter, aki a kegyelmi ügy miatt visszavonult a közélettől, és lemondott az országgyűlési képviselői mandátumáról, szombat este egy társaságban töltötte az időt Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével. Windisch Lászlót és Varga Juditot a W Budapest ötcsillagos szálloda – az Operaházzal szemben álló régi Balettintézet nemrég átalakított épülete – bárjában fényképezte le a 444. olvasója, ahogy kéz a kézben társalognak.(fotó a cikk végén)

A lap megjegyzi, nem először látják együtt az ÁSZ elnökét és a volt minisztert. A Gulyáságyú Média beszámolója szerint január 4-én egymás mellett ültek a Zeneakadémián Bogányi Gergely zongoraművész gálakoncertjén – ez még jóval Varga Judit lemondása előtt történt, amikor még aktív fideszes politikus volt. A 444 úgy értesült, hogy Windisch Lászlót és Varga Juditot magánéleti kapcsolat köti össze, ami nem a közélettől való visszavonulás bejelentése után kezdődött. Úgy tudni, hogy kormánypárti körökben mutatkoztak már együtt a lemondás előtt is.

Windisch volt a NAV-nál igazgatóhelyettesi pozícióban, majd 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgozott, ezt követte a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti alelnöki széke, volt a KSH kommunikációs igazgatóságot irányító elnökhelyettese, 2022 nyarán pedig az országgyűlés megválasztotta az Állami Számvevőszék elnökének. Az ÁSZ hivatalosan független szerv (az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, tevékenysége minden más szervezettől független), amelynek kiemelt feladata, hogy a közpénzek felhasználását ellenőrizze. Egy ilyen szervnek elvileg minden pártot egyenlő mércével, részrehajlás nélkül kell ellenőriznie.

Hirdetés