Most jött a drámai hír! Váratlanul elhunyt a kiváló magyar színművész, a Sose halunk meg és megannyi magyar alkotás sztárja… – Felfoghatatlan veszteség

Elhunyt Hunyadkürti György; a kaposvári Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészét életének 73. évében hétfőn, váratlanul érte a halál – tájékoztatta a teátrum közleményben az MTI-t.

Azt írták, Hunyadkürti Györgyöt a színház a saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.Hunyadkürti György 1951. április 16-án született Csorváson. Pályafutását a békéscsabai Minerva Színpadon kezdte, 1972-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1975 óta a Csiky Gergely Színház társulatának volt a tagja.

Szívesen vállalt önálló irodalmi esteket, Ti kérditek?! – Gondolat-VERSeny című produkcióját a kaposvári színház stúdiószínpadán mutatták be, kiváló előadóként többször nyert díjakat szavalóversenyeken.

Neki ítélték 2006-ban a Versünnep Alapítvány, a Magyar Rádió és a Duna Televízió által megrendezett országos szavalóverseny első díját, és egy évvel később a Versünnep szavalóverseny szakmai fődíját. Testvéréhez, Hunyadkürti Istvánhoz hasonlóan őt is felfedezte a filmes szakma: játszott a Sose halunk meg! (1993), a József és testvérei – Jelenetek egy parasztbibliából (2003) és egyebek mellett a Workshop (2003) című alkotásban.

Hirdetés

Munkásságát, színészi teljesítményét többször is díjazták: 2004-ben megkapta a színházi epizódszereplők elismerésére alapított Aase-díjat, 2005-ben a Jászai Mari-díjat, 2006-ban a Kaposvárért aranygyűrűt, 2014-ben érdemes művész, 2022-ben kiváló művész lett.

Forrás