Árpa Attilára rátalált a szerelem. Ő az új szerelme >>>>

Noha néhány héttel ezelőtt még úgy fogalmazott, hogy a szerelem nem foglal el kifejezetten fontos helyet az életében – fontossági sorrendjében elmondása szerint az ötödik-hatodik helyre helyezte ezt –, mostanra azonban újra foglalt Árpa Attila szíve.Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című reality házigazdája a friss kapcsolatról csak sejtelmesen nyilatkozott, de azt elárulta, hogy az egyik kolléganője rabolta el a szívét, s bár nagyon elfoglalt a hétköznapokban, a munkába új párját is bele tudja vonni.

Annyit elárulhatok, hogy nem vagyok egyedül. (…) Az elfoglaltságaim mellett ez úgy tud működni, hogy be tudom vonni a munkáimba, tehát a párom is szakmabeli

– árulta el a Blikknek az 52 éves színész-rendező, aki korábban aBachelor – A Nagy Ő című realityben is megpróbált párt keresni magának.

Arról is beszélt, hogy szívesen vállalna még gyermeket.