Végre hozzájutott a teljes örökséghez Vajna Tímea – Ekkora hihetetlen összegről van szó:

Vajna Timi eddig egy centet sem költhetett a vagyonkezelő aláírása nélkül…

Mielőtt Andy Vajna elhunyt, vagyonának egy jelentős részét egy sor ügylettel úgy alakította, hogy az egy amerikai vállalathoz került. A tranzakció során a Vajna-cégbirodalmat 155 millió dollárra értékelték . Ezt a vagyont örökölte meg a hagyatéki eljárás lezárása után Vajna Tímea, ám hosszú éveken át mégsem jutott hozzá az örökségéhez. Az oka egyszerű: nem volt amerikai állampolgár. Így éveken át nem rendelkezhetett a saját pénze felett, eddig minden az örökségből költött cent kiadásához szüksége volt a vagyonkezelő aláírására. Ám most ennek vége, és Vajna Tímea a több tízmilliárdos vagyon tényleges tulajdonosa lett, mivel kilenc év után a napokban teljesült Andy Vajna hajdani álma: Timi amerikai állampolgár lett.

Ugyanis hajdanán még Andy volt az, aki noszogatta Timit, hogy mindenképpen szerezze meg az amerikai állampolgárságot, és legyen hozzá hasonlóan kettős állampolgár. Ezért még azt is bevállalta, hogy szép, fiatal felesége az év nagy részében távol lesz tőle, hiszen míg ő a TV2 ügyeivel volt elfoglalva, Timinek a hatályos jogszabályok szerint az év nagyobb részében az Egyesült Államokat kellett tartózkodnia az állampolgárság megszerzéséhez. Hogy ez mekkora ár volt, arról Timi közösségi oldalán vallott.

– Nem láthattam Andyt, a családomat, a szeretteimet, a barátaimat, az állataimat. Nem követhettem végig a kis unokaöcsém fejlődését (csak FaceTime-on keresztül), nem lehettem ott a keresztapám temetésén. Nem tudtam elvállalni a kedvenc TV műsoromat, a Dancing with the Starst, nem ölelhettem meg a drága nagyszüleimet, nem ünnepelhettem meg a nagypapám 90. szülinapját. Nem ehettem finomakat, nem mehettem színházba, nem kirándulhattam a Bükkben – sorolta hosszasan.

Hirdetés

Cserébe viszont Timi most végre hozzájuthat ahhoz a hatalmas vagyonhoz, amit Andy hagyott rá örökül. Az amerikai állampolgárság mellett Timi megtartja a magyart is, így immár kettős állampolgárként, hatalmas vagyon tulajdonosaként már csak szeretné, ha teljesülne másik nagy vágya is, és végre anya lehetne.

Toplistás lett

Bár a pontos számokat senki nem ismeri, megbízható becslések szerint Timi ezzel összességében 37 milliárd forintos vagyont örökölt, aminek köszönhetően bekerülhetett az ötven leggazdagabb magyar közé. Ráadásul Timi az első, aki negyvenéves kor alatt lett ilyen jelentős vagyon tulajdonosa.

Forrás

Hirdetés