Most tudtuk meg: 28 évesen, hirtelen halt meg a szeretett énekesnő

„Egy életvidám, tettre kész, nagyon tehetséges fiatal nő volt”, aki tele volt tervekkel, amelyek már sosem valósulhatnak meg.

Tragikus hirtelenséggel, mindössze 28 évesen elhunyt Ladacsi Mónika. A felvidéki énekes és zenetanár haláláról megemlékezett a somorjai Corvin Mátyás Alapiskola igazgatója, Mészáros Péter. Ladacsi Mónika iskolájuk felső tagozatán tanított zenei nevelést.

Hirdetés

Hihetetlen hozzáértéssel, jó érzékkel foglalkozott az énekelni vágyó tanulóinkkal. Egy életvidám, tettre kész, nagyon tehetséges fiatal nő volt. Munkáját nagy lelkesedéssel és elkötelezettséggel végezte. Sorakoztak előtte magánéleti és szakmai tervei. Előtte volt a családalapítás, előadói, pedagógiai karrier, az egész élet

 – olvasható a szívszorító bejegyzésben.

A csiliznyáradi Ladacsi Mónika életének gyermekkorától szerves része volt a zene. Már hét éves korától járt zeneiskolába, előbb zongora majd ének szakra. Otthon nóták és operettek szóltak, ebben nőtt fel – írja a Paraméter. A pozsonyi Comenius Egyetemen tanult zenepedagógiát, 2020-ban pedig diplomás specialista végzettséget szerzett opera-ének szakon a Pozsonyi Konzervatóriumban. Oktatta a bősi Csörgő Zsuzsa Művészeti Alapiskola és az alistáli Művészeti Alapiskola növendékeit is.