Nem nagy dolog, csak az órammal kapcsolatos milliókért hirdetett megafonos lejárató posztok kapcsán jutott eszembe két történet arról, hogy milyen is a rendszer emberi (vagy embertelen) arca kicsiben.
1;2020 márciusában a covid járvány legnehezebb napjaiban a családunkkal nyilvánosan felajánlottunk félmillió forintot a Szent László Kórház dolgozóit támogató alapítványnak. Azért tettük nyilvánosan, hogy minél több ember kövesse a példánkat, kifejezve az egészségügyi dolgozók felé a szolidaritásunkat. A kórház visszajelzése szerint jelentős adományokat kaptak ezt követően. Pár órának se kellett eltelnie és érkezett a telefon az eddig már sokszor felemlegetett személytől, hogy ezt hogy mertük megtenni, ez politikai öngyilkosság, mert ezzel azt üzenjük a közvéleménynek, hogy a kórházakban nincs elég forrás. Mert ugye van…
2;Az ukrán háború kitörésekor szintén felajánlottunk félmillió forintot az egyik segélyszervezetnek és befogadtunk egy kárpátaljai menekült családot a házunkban lévő üres lakásba. Itt is érkezett a telefon, hogy ezt hogy képzeljük előzetes egyeztetés nélkül. Majd egy óra múlva ismét csengett a telefon, hogy ha már így alakult, akkor elhoznák egy forgatócsoporttal miniszterelnök urat, hogy készítsenek egy FB videót arról, hogy elbeszélget a családdal. Amikor a családnak ezt jeleztem, egy óra sem telt el és összecsomagoltak, mondván, hogy nem akarnak videókon szerepelni és az otthon maradt családtagjaikat veszélyeztetni. Nagyon szégyelltem magam, hogy egyáltalán felvetettem a dolgot. Hát, így működik (vagy nem működik) kicsiben a poltikai mahináció/kommunikáció… Forrás